szeptember 2015

Sulihét – harmadik nap

harmadiknap

Péntek reggel 8 órára érkeztünk az iskolába. Az alsós diákok számára ismét érdekes játéksorozat vette kezdetét. Az elsős és másodikos diákok a tornateremben váltóversennyel kezdték a napot, ahol ügyességi és gyorsasági játékokban mérték össze erejüket és kitartásukat. Ez idő alatt a harmadikos és negyedikes tanulók” rókavadászatonˇ vettek részt, ami a ligetben zajlott le. Meghatározott idő után cseréltek a picik és a nagyok, és az elsős és másodikos diákok is kipróbálhatták magukat rókavadászatban, amíg a harmadikos és negyedikes tanulók váltóversenyen vettek részt.
A tízórai elfogyasztása után sor került az őszi futóverseny lebonyolítására is, aminek ismét a liget szolgált színhelyéül.
Az első osztályos lányok közül harmadik helyezést Domonkos Lili, második helyezést Bartha Fruzsina nyerte el, míg az első helyen ketten osztoztak Tóth Vivien és Góczán Dorina személyében. Az elsős fiúk közül harmadik helyen Hajnal Bálint, második helyen Fazekas Olivér futott be, az első helyen pedig Horváth Milán érkezett.
A másodikos lányok közül harmadik helyezést érte el Marosi Valentina, második helyezett Hamar Virág lett, még első helyen Badacsonyi Petra futott be. A másodikos fiúk esetében harmadik helyen Kiss Milán, második helyen Mess Ferenc míg első helyen Rauf Palkó ünnepelt.
Harmadikos lányoknál bronzérmet Kuminka Zsófia szerezte, ezüstérmes lett Wágner Lili, még Móger Jázmin vehette át a képzeletbeli aranyérmet. A fiúknál bronzérmes lett Sümegi Levente, ezüstérmes Pincés Kamill lett, és aranyérmesként Móger Dominikot köszönthettük.
A negyedikes lányok közül harmadik helyen Barna Linda futott be, még második helyen Rabi Dórát köszönthettük, a dobogó legfelső fokára pedig Horváth Enikő álhatott fel. A fiúk között harmadik helyen Kiss Gergő futott be, második helyezést Sipeki Marcell, elsőként pedig Kiss Benedek érkezett.
A futóverseny után és az ebéd elfogyasztása előtt a tanulóknak volt ideje kötetlen játékban is részt venni. Picik és nagyok egyaránt örömüket lelték a homokvár építésében.
Délután három órakor kezdődött a családi délután elnevezésű program, ahova a diákok mellett szüleiket is szeretettel vártuk és fogadtuk. A program az elsősök műsorával és a kötélugrók bemutatójával kezdődött. Ezek után közösen elfújtuk a szülinapi torta gyertyáit és mindenki ehetett belőle. Majd kézműves foglalkozásra, zumbára, tanár-diák focimeccsre vártuk a szülőket, gyerekeket, kollégákat. Emellett kötélhúzás, pingpong, tollaslabda, foci volt a palettán. A kora esti órákban tábortüzet gyújtottunk, s ezt körülállva zártuk le ezt a mozgalmas három napot.
Köszönetet szeretnénk mondani a szülőknek a segítségért és a rengeteg finom süteményért, továbbá a kollégáknak az élménydús programokért.
Bízunk benne, hogy minden diákunk szép és maradandó élményeket szerzett az Iskolahéten!

Sulihét harmadik nap – képek

Családi nap – képek

mezohir.info cikke a családi délutánról

Szomorné Pócs Erika és Molnár Tünde 3. osztályos tanítók

Tálcán kínált egészség

Sulihét – második nap

masodiknap

Sulihét második napja – alsós szemmel

Az alsó tagozatosok 10 próbán vehettek részt, melynek során megmérettettek zenés, táncos, dalos, ügyességi, logikai feladatokban egyaránt. A tanulók vegyes csapatokba rendeződve, menetlevéllel vonultak az egyes állomásokra. A feladatokat lelkesen,örömmel teljesítették. Az utolsó próbát követően eredményhirdetés következett az összesített pontszámok alapján. Minden csapat jutalomban részesült.
Apró édességekkel és nagy várakozással indultunk neki a délutáni programoknak.
A gyerekek 14 órától megmutathatták ügyességüket a kézműves foglalkozásokon és a kölyökatlétika versenyen. Reméljük, hogy az iskolahét utolsó napján is hatalmas élményekben részesülhetünk!

Szalavics Eszter, Beckerné Nagy Noémi 2. osztályos tanítók

A mai nap margójára –az az sulihét felsős szemmel

Felkészültünk testileg, felkészültünk lelkileg, tudtuk, hogy ma megmérkőzünk, méghozzá egymással. A kupáért. Erről szólt ez a nap. A küzdésről, a csapatszellemről, a bátorságról.
Fociztunk, kézilabdáztunk, atletizáltunk teljes erőbedobással, egymásra figyelve, és érdekes mód még élveztük is. Közben fájt is.
Mert eltaláltak labdával, ellöktek, elgáncsoltak, és a szurkolók harsányan beleordítottak a fülünkbe. Nem számított semmi. A hangulat pazar volt, a napi program változatos.
Tanáraink és osztálytársaink szurkolása már-már hőstettnek számít, mindannyijukkal együtt érzünk hangszálproblémáik kapcsán.
Ma nem unatkoztunk. Kimondottan le voltunk terhelve, de úgy véljük, megérdemeljük a kiképzést, kicsit ellustultunk a nyáron.:) Bízunk benne, hogy ezen napnak hagyománya nem szakad meg, mert egységben az erő továbbra is!
Kossuth Lajos büszke lenne Ránk, ha még élne.

A felsős osztályok tanulóinak elbeszélése alapján lejegyezte: Hartyányi Edit 5.a tanítója

További képek

Sulihét első napja

elsonap

Sulihét első napja – alsós szemmel
Iskolánkban, mint minden évben idén is eljött az a – sajnos csak – párnap, amit tanár és diák egyformán vár: az iskolahét. Szerdán reggel a negyedikesek és az énekkar közös műsort adott iskolánk névadójáról, Kossuth Lajosról. A megemlékezés után a végzős évfolyam diákjai sulipólóval avatták az elsősöket, akikről képek készültek az iskola zászlaja előtt.
Ezután az alsósok a termeikben elkészíthették a saját iskolai emblémájukat, melyet büszkén hordhatnak a nyakukban. A tornateremben a tanulók a „Szabadulj a labdától” című játékban mérhették össze ügyességüket. Délután kezdetét vette a „Ki mit tud?”vetélkedő, melyben sok ifjú tehetség csillogtatta meg tudását sportban, énekben, táncban és hangszeren. A nap további részében az udvaron kapcsolódtak ki diákjaink Az első nap élményeit a következő napokban csak gazdagíthatjuk a ránk váró remek programokkal.

Löttös Barbara és Jánovszki Klaudia 1. osztályos tanítók

Sulihét első napja – felsős szemmel
Az iskolánk neve Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola, ezért minden év szeptemberében megünnepeljük névadónk születésnapját, aki 1802. szeptember 19-én született Monokon. Reggel az énekkar és a 4. osztály tartott előadást majd az igazgató néni, mint minden évben most is Kossuth Lajos egyik üzenetével indította el a sulihetet. „Okosság és jóakarat két ikercsillag, mely minden ember, minden cselekedetében jelen kell legyen.”
Ezzel a mottóval mi, a 8. osztályosok felavattuk a legkisebbeket, az elsősökre ráadtuk a suli pólót, majd együtt körbesétáltuk az iskola közösségét. Nagyon aranyosak voltak az elsősök, néhányan megszeppentek. Délelőtt az osztályok váltóversenyen vettek részt, a Szuper csapat címet mi nyertük el, nagyon büszkék vagyunk rá! Délután papírgyűjtés volt, ami szintén egy verseny az osztályok között, hiszen alapokat lehet gyűjteni a tavaszi osztálykirándulásokhoz. Minden nap nagyon jó programok várnak ránk. Hajrá Sulihét!

Wágner Anna és Debreczeni Lívia 8. osztály

További képek

Családi délután 2015

 

csaladinap

14.30 Kipakolás: minden osztály 2 asztal + 10 szék (pótszékek a nyaktagban lesznek)
Hangosítás kipakolás, hangosítás

15.00

  • Megnyitó

15.00

  • Elsősök műsora
  • Kötélugrók fellépése

15.30

  • Szülinapi torta

16.15

  • Zenés bemelegítés Noémivel

16.30

  • Tanár-diák foci tornateremben

17.00

  • Zumba Noémivel

18.00

  • Tábortűz

18.30

  • Elpakolás

16.00-18.00-ig folyamatosan kötetlen programok:

Pingpong, Kötélhúzás (+tollas), Kézműves

terkep

Játszótéri felügyelet:
15.30-16.00 SZPE
16.00-16.30 MT
16.30-17.00 BNN,
17.00-17.30 RZ
17.30-18.00 JK

Sulihét programja

cimer

Tisztelt Szülők!

Suli heti program az alsósoknak:

  • Szeptember 16. Kossuth nap
    SULIPÓLÓ kötelező!
    8.00-9.00 Megemlékezés, elsősök avatása, melyre a szülőket is szeretettel várjuk!
    9.00-11.30 sport, kézműves,
    3-4. o. Mit kell tudni Kossuthról?
    11.30-tól ebéd
    13.30-14.45 Ki Mit Tud?
    6:00-16:30 papírgyűjtés
  • Szeptember 17.
    8.00- 11.30 10 próba
    11.30-tól ebéd
    14.00-14.45 kézműves foglalkozás
  • Szeptember 18.
    8.00-9.40 sor- és váltóversenyek
    10.30-11:30 futóverseny
    11.45-től ebéd
    15.00-18.45 Elsősök műsora. Családi délután, ahová várjuk a szülőket egy kis beszélgetésre, játékra!
    18:00 – 18:30 tábortűz

Mind a három napra sportfelszerelés, tolltartó, olló, ragasztó, nasi, innivaló, réteges öltözék.
A délutáni foglalkozások nem kötelezőek, a gyerekeket ebéd után hazavihetik, de napközi van.

Az ebédelés rendje az alsó tagozaton:

           szerda, csütörtök       péntek
1. o.           11.30                  11.45
2. o.           11.50                  12.05
3. o.           12.10                  12.25
4. o.           12.25                  12.45

SULI HÉT szept.16- 18-ig Felsősöknek

Szept.16. (szerda):

  • 8:00 – 12:45 Kossuth nap: Elsősök avatása Sulipóló kötelező
    Játékos sportverseny Sportfelszerelést hozzanak!
  • 12:45 -től ebéd
  • 6:00-16:30 Papírgyűjtés

Szept.17. (csüt):

  • 8:00 -.12:45 Kossuth kupa, Kézműves foglalkozás, Suligyűlés, Sportfelszerelést hozzanak!
  • 12:45 -től ebéd
  • 14:00 14:45 Kölyökatlétika

Szept.18 (péntek):

  • 8:00 -.11:30 Kossuth kora vetélkedő
  • 11:30: ebéd
  • 15:00 Családi délután (15:00 Kötélugrók és az elsősök bemutatója,
  • 15:30 Szülinapi torta,
  • 16:30 Tanár – diák meccs,
  • 18:00 -18:00 Tábortűz)
    Várjuk a szülőket egy kis beszélgetésre, játékra.

Napközi lesz, szakkörök elmaradnak mindhárom nap

Napközi és menza befizetése

ebedbefizetes

Befizetés szeptember 21-22-én 8-16 óráig
Pótbefizetés szeptember 23-án 8-16 óráig

Napközi
100% – 6910,- Ft
50% – 3455,- Ft

Menza
100% 4210,- Ft
50% – 2095,- Ft

Napok száma októberben: 16 nap
Napközi: 432 Ft/nap
Menza: 263 Ft/nap

Pályaválasztás

fmpsz

Munkarendünk szerint megkezdtük a Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást. A 2014/2015-ös tanévben 2015. január 1-augusztus 31-ig 7. osztályos, a 2015/2016-os tanévben szeptember 1- 2015. december 31-ig- 8. osztályos tanulók részére.
A tanácsadási formák közül, már csak a pedagógia, és az egészségügyi tanácsadás választható.

  • Az igényt csak a Jelentkezési lap kitöltésével lehet jelezni.
  • A Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás e két formája, a Jelentkezési lap 2. oldalán olvasható.
  • Kérjük, hogy e lap mindkét oldalát másolják le, úgy adják át a tanulóknak, vagy a szülőknek.
  • Fontos, hogy aki egészségügyi tanácsadást kér, hozza magával a szakorvos véleményét.
  • Szolgáltatásunk térítésmentes.
  • A Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás intézményünkben történik. A pontos helyszínről és időpontról tájékoztatást küldünk, a behívást megelőzően 2 héttel.

Határidő: 2015. szeptember 30.

Jelentkezési lap – jelentkezesilap2015.doc

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
8000 Székesfehérvár
Mátyás király körút 13.

Segítő együttműködésüket köszönjük.

Szeptember havi programjaink

201509