április 2016

Véndiák

vendiak2016

Kedves Véndiák!

2016-ot írunk. Tantestületünk 2015-től elindította, és hagyománnyá tette iskolánkban, hogy minden év tavaszán egy közös találkozóra hívjuk azokat az osztályokat, akik az évszám utolsó jegyére végződő tanévben ballagtak el iskolánkból.

Hetedik alkalommal az 1956- 1966- 1976- 1986- 1996- 2006-ban végzett osztályok tanulóit hívjuk meg egy találkozóra:

2016. április 22-én, pénteken
16:00 órára
az iskola tornatermébe.

Először az iskola jelenlegi tanulói köszöntik a véndiákokat kedves műsorukkal. Ezután születésének 106. évfordulóján megkoszorúzzuk Molnár J. Frigyes egykori igazgatónk emléktábláját, majd végignézzük az iskolát. Ezt követően egy kis iskolai vendéglátás mellett az osztályok külön-külön, és akár együtt is feleleveníthetik a múlt kedves eseményeit.

Kérem, tiszteljen meg minket jelenlétével, és jelezze részvételi szándékát. Köszönjük.

Az Ön évfolyamának kapcsolattartója:

  • 1956: Keresztes Erzsébet
  • 1966: Fülöp Ilona
  • 1976: Molnár Márta
  • 1986: Vicai Erika
  • 1996: Györök Mónika
  • 2006: Pásztor Máté

Tisztelettel:

Kundra Lászlóné – igazgató

Előszállás Matematika verseny

01

 

2016. március 22-én az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskolában logikai matematika versenyen vettünk részt iskolánk 3-4. és 5-6. évfolyamos osztályaiból 4-4 tanulóival.

A gyerekek két tanteremben csoportmunkában oldottak meg különféle logikai, számtani és szöveges feladatokat. A verseny egyediségét adta, hogy a gyerekek interaktív táblán és laptopokon kapták meg a feladatokat.

Iskolánk mindkét csoportja 4. helyen végzett.

Gratulálunk nekik!

KÉPEK

Felkészítő pedagógusok:

  • Kissné Ságodi Gyöngyi
  • Szomorné Pócs Erika
  • Czimmer Éva
  • Tükör Balázs
  • Wolf Györgyné
  • Góczánné Renyák Éva

Elsősegélynyújtó verseny

01

A Magyar Vöröskereszt idén is megrendezte a negyvenötödik elsősegélynyújtó versenyét, melyen iskolánk 5 nyolcadik osztályos tanulója vett részt. Dunaújvárosban, a Dózsa Moziban és környékén, tizenöt állomáson várták feladatokkal a résztvevő csapatokat.

A verseny célja elsősorban az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek, tapasztalatszerzés útján történő megtanulása, melyet autóbaleset szimulálása, mellkas sérült ellátása, és egyéb ügyességi feladatok megoldása során sajátíthatnak el.

Tanulóink egészen a 2. helyig küzdötték fel magukat a 15 csapatból.

Ezúton is gratulálunk nekik.

Részvevő diákjaink:

  • Wágner Anna
  • Futó Laura
  • Ruha Réka
  • Debreczeni Lívia
  • Jakab Tamás

KÉPEK

Felkészítő pedagógus: Kiss Péter

Kísérő: Pintér Anita

Kinder sportnap

kindersport

Iskolánkban 2016. 04.06-án megrendezésre került az első sportnap a Kinder+SPORT keretein belül az első és harmadik évfolyamon. Az első osztályból 10 tanuló vett részt, ahogy a harmadik évfolyamból is. A tanulók bemelegítés után akadálypályán gyorsasági és ügyességi feladatokban mérték össze erejüket.
A sorverseny feladatai között szerepelt medvejárás, sánta róka, pókjárás, nyúl- és békaugrás. Ezek alapján hirdettünk első, második és harmadik helyezettet évfolyamonként.
Váltóversenyen 4 vegyes csapat versengett. Labdavezetés ütőkkel, ping-pong labda hordása ütőn és eszköz hordása adott útvonalon szerepelt a feladatok között.

A diákok minden feladatot lelkesedéssel és élvezettel végeztek. A sportnap nagyon jól sikerült, a gyerekek várják a következő rendezvényt.

Helyezettek:
1. osztály:

I. Hajnal Bálint
II. Kriski Lili
III. Domokos Lili

3. osztály:

I. Góczán Barnabás
II. Nemcsényi Vivien
III. Móger Jázmin Liza

KÉPEK

A diákokat emléklappal és édességekkel jutalmaztuk.
Szervezők: Jánovszki Klaudia és Molnár Tünde

 

2016. január 01-től a tanulók biztosítása az ALLIANZ HUNGÁRIA biztosító intézetnél van

allianz-logo

A Magyar Állam képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy évre, 2016. január 1. napjától december 31. napjáig terjedő időtartamra az Allianz Hungária Zrt.-vel. kötött szerződést annak érdekében, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII.14.) Kormányrendeletnek megfelelően biztosított korosztályba tartozó személyek a 3. életévük betöltésének napjától 18. életévük betöltésének napjáig államilag finanszírozott baleset-biztosítási védelemben részesüljenek.

Gyermekbaleset kapcsán a tanulók általános biztosítása:

biztositoszolgaltatasa

A törvényes képviselőnek kell bejelenteni két irattal

Megteheti személyesen, faxon, online.

Megyei döntőben a fiúk!

orszagosdonto1

Április 6-án, szerdán Pusztaszabolcson szerepeltek a II. korcsoportos fiú focisták a Diákolimpia Labdarúgó Bajnokság körzeti döntőjében.
A döntőben való szereplés jogát még Baracson vívták ki maguknak, ahol a hazai csapat még jobbnak bizonyult pontszámilag a venyimi csapatnál, bár az egymás ellen játszott mérkőzés döntetlennel zárult.

orszagosdonto2

A körzeti döntőben azonban a nagyvenyimi csapat magabiztosabb játékkal győzte le először a döntő döntőjébe kerülésért a Pusztaszabolcs csapatát 2:0-ra, majd a megyei legjobbak viadalára a baracsi elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményükért szereztek jogot, amelyen 4:1-es győzelmet arattak a baracsi iskola csapata ellen.
A folytatás április 12-én, kedden Móron, ahol a tét már az országos döntőbe jutás lesz.
A csapat tagjai: Kolompár Lajos, Kiss Benedek, Hekele Dániel, Horváth Zoltán, Sümegi Levente, Kiss László, Kiss Gergő, Fülöp Milán, Kolompár Milán, Sipeki Marcell

VÉNDIÁKTALÁLKOZÓ

vendiak2016

2016. április 22-én 16 órától Véndiáktalálkozót szervezünk az 1956, 1966, 1976, 1986, 1996, 2006-ban végzett tanulóink számára.

Mindenkit szeretettel várunk!