Farsangoltunk

A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói, érdekesebbnél érdekesebb jelmezekben, már az utolsó simításokat is elvégezve, teljes pompában gyülekeztek 2017. február 11-én, 15 órakor az iskola tornatermében, a farsangi bál alkalmából. A megnyitó után a bábosok előadását tekinthettük meg, felkészítőik Löttös Barbara és Szabó Laura vezetésével. Ezek után a jelmezes felvonulás következett, ahol minden korosztály megmutathatta ötletes jelmezét. A szokásokhoz híven, idén is vendégül láttuk az óvodásokat, jövendőbeli elsősöket, akik szintén részt vettek a felvonuláson és az ezt követő programokon.

A délután folytatásaként megnyílt a tánctér, valamint a büfében lehetett eltölteni az időt. Táncversenyt rendeztünk Nagy Noémi Katalin vezetésével, ahol a legügyesebb diákoknak cukorkát osztogattunk. A jó zenékről Szalavics Eszter, Koncz Magdolna és Czuczor Zsolt gondoskodott.

A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt a legjobb jelmezek értékelésénél. Minden osztályban két első, két második és két harmadik helyezettet hirdettek ki. Ezek után bálkirályt és bálkirálynőt avattunk Góczán Barnabás 4.b és Rohonczi Réka 1.b osztályos tanulók személyében. A programot tombolahúzással zártuk, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhattak a szerencsés diákok.

Végül, de nem utolsó sorban, ez úton szeretnénk megköszönni a szülőknek a tombola felajánlásokat, valamint a büfé finomságait. Tartalmas és szórakoztató délutánt tölthettünk együtt, ahol mindenki jól érezhette magát.

KÉPEK

Molnár Tünde 4.b osztályos tanító