Csákvár és Gánt környéke
2019. október 5-én, szombaton iskolánk diákjai és szülei 50 fős busszal, (35 diák és 15 felnőtt) folytatta a Fejér Megye Értékei – 4. gyalogtúrát és kirándult Csákvár és Gánt térségében. Először meglátogattuk Csákváron a Vértes Naturpark Látogatóközpontját, ahol bő egy órát töltöttünk és érdekes előadást hallhattunk a környék élővilágáról.
Ezt követően Vérteskozma jellegzetes utcáját jártuk be és szemléltük meg majd ezek után kezdtük el túráinkat. A Báraczházi-barlangtól a gánti Bányamúzeum bejáratáig túráztunk. A hosszabb túrát 31-en tettük meg, Németh László vezetésével és Becze Gábor irányításával, amely 15,7 km hosszúságú és 570 méter szintemelkedéssel járt. A rövidebbet Kiss Csaba vezetésével és Kissné Ságodi Gyöngyi irányításával 19-en tették meg egy kicsit rövidebb, 10 km hosszúságú és 310 méter szintemelkedéssel járó útvonalat jártak be. Nagyon jó hangulatban telt el a nap a már igazából is őszi tájon, hála Istennek, az időjárás is a lehetőségekhez képest jó volt. Többször szemerkélt az eső, de ez nem szegte kedvünket.
Az utazás a KINE BAU KFT. (Nemes Zoltán) és a SUNSET SMART KFT. (Kuminka József) támogatói segítségével valósulhatott meg kedvezményesen.
Tavasszal tovább folytatódik a túramozgalom! Várunk rá mindenkit nagy szeretettel!
Becze Gábor
történelem- és földrajz tanár