2018/2019 – 1B

osztályfőnökök:

   

Czuczor Zsolt és Tankó Judit

osztálynévsor:

Csinádi Ibolya Sarolta
Domján Krisztián
Érsek Zsófia
Kovács Eliza
Kovács Szonja
Kövesdi Bence Egyed
Mészáros Regina
Nagy Zalán
Pécsi Noémi
Pinke Zalán
Sábics Nóra Hanna
Szabó Benjámin Dominik
Tankó Nóra
Tóth Szonja
Tóth Zoé

Ilyenek voltunk – képek

Cuczor Zsolt bemutatkozása

Kedves Anyukák, Apukák!
Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutatkozzam Önöknek, hisz azt gondolom életük egyik nehéz döntése előtt állnak: Hova, kihez írassák gyermeküket? Valljuk be nem mindegy! A leendő tanító személye ugyanis meghatározó szerepet fog betölteni gyermeke életében, vele teszi majd meg az első lépést, kezdi meg tanulmányait, s ha ez a kaland még különös, izgalmas, és ösztönző is, akkor talán ezt a játékot egész életében szeretné folytatni.

Hát akkor vágjunk is bele! Dunaújvárosban születtem és élek. Itt végeztem általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola elvégzése után ide tértem vissza, kezdetben elsős, majd később felsőbb éves gyermekeket tanítani.
Munka mellett pedagógus végzettségemet igazgatás-szervező diplomával egészítettem ki, így az ismert nehézségek miatt, pályát módosítottam és a Dunaújvárosi Önkormányzatnál gyámügyi, gyermekvédelmi, majd szociális munkát végeztem. Néhány rövidebb kitérő után kerültem a kistérségünk életét alapjaiban meghatározó céghez és lettem én is büszke „Vasműs”. A tanulást ekkor sem hagytam abba, és elvégeztem a Pécsi Tudományegyetemen a Humán-szervezői szakot, kiegészítve egy médiamenedzser szakkal. A DUNAFERRben töltött hosszú évek azonban rádöbbentettek, hogy nem a jó helyen vagyok, és nem azzal foglalkozom, amire egész életemben vágytam.Ezeket mérlegelve hoztam egy döntést és ehhez kaptam egy lehetőséget a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola vezetőségétől. Így 2015. szeptemberében beteljesedett egy nagy álom és napközis tanítóként terelgethettem az
akkori 4.-eseket. Talán a munkám elismeréseként a következő tanévben
már 3.-os gyerekeket okíthattam és tanítok ma is a „gondolkodás tudományára”, valamint az élet valóban fontos dolgainak megismerésére.

Boldog, kiegyensúlyozott családban élek, két kisgyermek büszke édesapjaként. Kislányom, Ninetta kitűnő tanuló. Kisfiam, Gergő – korából adódóan – az óvódások gondtalan hétköznapjait éli. Mindketten sportolnak – Nina versenyszerűen tornázik -, és határtalan szeretetükkel tanítják a felnőtteket.

Mint élettörténetemből látszik nem voltam mindig pedagógus, ellenben tudom, mert a saját bőrömön éreztem, hogy mi szükséges az élet értékeléséhez, a jelen pillanat megéléshez, céljaink eléréséhez. Mindezek miatt, a teljesség igénye nélkül, szeretnék néhány területet terjedelmi okok miatt – felsorolásszerűen – a figyelmükbe ajánlani, amelyek áthatják pedagógiai szemléletemet.

Szóbeli, írásbeli kommunikációs készségek, különös tekintettel a meggyőzési és tárgyalási készségekre fejlesztésre; együttműködési képesség fejlesztése; önálló, független cselekvés; kritikus gondolkodásra ösztönzés; problémamegoldó készség fejlesztése; tanulás tanítása; stressz kezelési technikák elsajátítása.

„Egy jó tanár meg tudja győzni tanítványait,hogy a tanulás nem kötelesség, nem a szabadság korlátozása, hanem kaland, és olyan hatalmas szabadság kulcsa, amelyről korábban nem is álmodtak.”

(Pam Brown)

Kedves Szülők, végezetül lenne egy kérésem Önökhöz! Legyenek szívesek a következő gondolatot felolvasni a gyermeküknek!

Kedves leendő Kisdiák!
Hidd el Te vagy a világ legkülönlegesebb gyermeke én pedig a világ legszerencsésebb felnőttje, hogy valóban megismerhetlek. Gyere velem és induljunk el együtt, egy óriási, izgalmas utazásra, melyen a legfontosabb, hogy”Akár azt hiszed hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”

(Henry Ford)