DVSI Kupa

DVSI Kupa

dvsi1

Idén tavasszal, április 19-én már második alkalommal vettek rész a nagyvenyimi diákok DVSI csapatai, U9-es és U8 korosztályban a Sportiskola által szervezett tornán. A gyerekek egyre ügyesebben kézilabdáztak, a nagyobbak bronzérmet szereztek négy csapatból, míg a kisebbek nyolc csapatból a negyedik és a hatodik helyezést szerezték meg.

dvsi2

A gyerekek játéka technikailag és taktikailag is sokat fejlődött az előző torna óta. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzéseket. A szülők és családtagok biztatása különösen hangulatossá tették az eseményt.

KÉPEK

Az eredményhirdetésen a csapat oklevelet, a gyerekek érmet és csokoládét kaptak, amelynek a gyerekek nagyon örültek.

Tóth Tamás testnevelő

DVSI Kupa

2014szivacskezilabda

2014. november 22-én a nagyvenyimi diákok DVSI csapata, U9-es és U8 korosztályban mérette meg magát a DVSI által szervezett tornán. A gyerekek egyre ügyesebben kézilabdáznak, a nagyobbak bronzérmet szereztek négy csapatból, míg a kisebbek nyolc csapatból az előkelő második helyezést szerezték meg.

A csapatjáték sokat fejlődött támadásban és védekezésben, ezt mutatja, hogy megnövekedett a dobott góljaink száma, így a nagyoknál igazából nehéz kiemelni egyetlen játékost is, de támadásban góllövésekben Árva Csaba (3.a), labdaszerzésekben Sipeki Marcell (3.b), valamint védekezésben, és támadásban Kiss Benedek (3.b) jeleskedett. A fiatalabbaknál a nagyobbak között is játszó Kolompár Milán (3.a) és Tóth Bálint (2.b) dobták a gólok többségét, igaz a többi csapattárs segítsége nélkül ők sem lehettek volna ilyen eredményesek. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzéseket. A szülők és családtagok biztatása különösen hangulatossá tették az eseményt.

Az eredmény-hirdetésen a csapat oklevelet, a gyerekek érmet és csokoládét kaptak, amelynek a gyerekek nagyon örültek.

Tóth Tamás testnevelő