eztörtént20152016

Bolondballagás

01

KÉPEK

Mentés

Rácalmási gyermeknap

00

 

Május 27-én Rácalmáson, a Jankovich Kúriában nagyszabású gyermeknapi rendezvényen vettünk részt.

A vidám napra olyan gyermekeket vihettünk magunkkal, akik nehezebben jutnak hozzá az ilyen élménydús rendezvényhez.
Ez a második év, amikor ellátogatunk a gyermeknapra.
A gyerekek remekül szórakoztak, és sok-sok finomságot ettek. Voltak kreatív foglalkozások, s e mellett különböző „állomásokon” sok jó, ügyes feladatban vehettek részt kicsik és nagyobbak egyaránt. Volt célba dobás, zsákba ugrás, kötélre mászás és aszfaltrajzolás is.
Remélem lesz lehetőségünk, hogy a jövő évben is elmehessünk.

Kísérő tanítók: Kissné Ságodi Gyöngyi, Rédei Zita

KÉPEK

 

 

Mentés

Gyereknap

00
Hagyományainkhoz illően egy jól szervezett gyermeknappal zárták le általános iskolás diákönkormányzati életüket a nyolcadikosok.
Tanulóink érdekes és izgalmas feladatokban vehettek részt tanulótársaikkal együtt.

Mentés

Mentés

Mentés

Iskolanap

DSCF3084

Tanulóink számára az utolsó héten iskolanapot szerveztünk, ahol tetszés szerint választhattak a felajánlott projektekből.

Alsósaink sport, ügyességi játékok, kézműves, öko, zöldség-gyümölcs, angol projektekben vehettek részt, felsőseink a pantomin, tánc, divat, sport, sütés-főzés, a nagyok csoportokban tevékenykedhettek egész délelőtt folyamán.

A jó hangulatú napon sokat tanulhattunk és mindezt örömmel tettük.

 

KÉPEK

Zenei bérletünk volt

Szabó Renáta:

„Szerintem jó volt. Nekem nagyon tetszett. Megismerhetünk több hangszert, zenét, dalt.
Az énekesek nagyon szépen énekkeltek, volt olyan is, amelyik vicces volt. Remélem jövőre is megyünk.”

 

Pokornyi Dóra:

A zenei bérleten megtanulhattuk a hangszerek nevét és, hogy milyen a hangjuk. Volt arra lehetőségünk, hogy megismerjük a zenét. Nagyon érdekes volt, mert ezzel nem találkozunk minden nap. Szerintem érdekes előadásokat tapasztalhattunk meg és mindenki élvezte. Sokféle hangszert halhattunk. Például: hegedű, cselló, nagybőgő, fuvola és minden ilyesmi. Az előadás mindig olyan volt, amilyenre számítottunk.”

 

Papp Melani:

„Az osztályunk 3 zenei előadáson vehetett részt. Nekem az összes nagyon tetszett. Különböző hangszereket mutattak be, amikről még életem nem hallottam. Remélem, lesz még alkalmam elmenni ilyen előadásra.”

 

Kiss Dóra:

„Ebben a félévben a zenei bérlet is nagyon jó volt. Busszal mentünk be a városba, ahol mindig más előadást néztünk meg. Az előadások fantasztikusak voltak. Az is jó volt benne, hogy elmaradt miatta néhány óra. Imádok színházba járni és jövőre is szeretnék menni.”

Ilyen volt az uszodalátogatás 6. osztályos szemmel

Tóth András:

„Én imádtam usziba menni. Nagyon tetszettek az úszás órák.
Az oktató is rendes volt. Persze csak akkor, ha normálisan viselkedtél.”

 

Szabó Fanni:

„Nekem azért tetszett, mert kedves volt minden tanár velünk és megtanítottak rendesen úszni.
Szerettem oda járni, mert lehetett játszani is minden óra végén a kacsaúsztatóban. Aztán az   utolsó órán lehetett versenyezni különböző feladatokat kellett megcsinálni időre. Egy csapatban négyen lehettünk. Nagyon jó volt az is. Lehetett büfézni is, de nem sokáig, mert lekéstük majdnem a buszunkat.”

 

Szabó Hermina:

„Egy hónapon keresztül jártunk uszodába, ami nagyon tetszett. Az első és az utolsó nap volt a legjobb. Az első napon az elején megbeszéltük, miket kell csinálni, mikorra kell átöltöznünk.
Az utolsó napon meg játszottunk külön csapatokban és amelyik csapat nyert, kapott cukrot.Szerintem jó volt és nagyon tetszett nekem. ”

 

Kiss Dóra:

„Szerintem ennek a tanévnek a második felében az uszoda volt a legjobb. Nagyon sokat tanultam és a tanárok is rendesek voltak. A végén a vetélkedő volt a legjobb, igaz nem lettünk elsők, de nagyon élveztem. Sokat új dolgot tanultam és még többet szeretnék. Ha lehet máskor is mennék.”

 

Szokolai Nóra:

„Nagyon tetszett, mert aki nem tudott úszni, az megtanult.De nem csak ezért, hanem az is tetszett benne, hogy miden óra vége felé játszhattunk.
Nagyon kedvesek voltak velünk a tanárok, és ha valaki nem mert annyira úszni, segített neki.
Az utolsó óra volt a legjobb, mert az elején volt szabad játék és váltó verseny a végén megint egy kis szabad játék.
Csak 5 alkalommal voltunk, de attól még nagyon tetszett.”

 

Sohajda Sára:

„Uszodába jártunk 5 héten keresztül, minden hétfőn.
Böbe néni és Éva néni volt az úszómester, emellett ott volt a két testnevelés tanárunk is. Böbe néni volt a gyengébbekkel, Éva néni az ügyesebbekkel. Az ügyesebbek a mély vízben voltak a kicsit ügyetlenebbek a 90 cm-es vízben. Az úszómesterek törekedtek arra, hogy mindenki megtanuljon úszni. Voltak, akik egyszer sem jöttek el mert sosem hoztak felszerelést.
Nekem nagyon tetszett az uszodai látogatásunk. Minden úszás után volt egy kis játék is. Az utolsó úszásórán játékos versenyek voltak. Az is tetszett. Örülök, hogy elmehettünk mi is.”

Világrekord kísérlet

kezmosas_csoportkep

Az ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatalában dolgozó e-Bug csapat a több helyszínen, egy időben kézmosásoktatáson résztvevő diákok Guinness világcsúcsának megdöntésére vállalkozott május 5-én, 10 órakor.

A kezdeményezésből iskolánk sem maradhatott ki, a rendezvényre az iskola tornatermében került sor.

Az órát tartó instruktor a védőnő: Horváth Istvánné volt, aki kivetítőn keresztül szemléltetve mutatta be a helyes kézmosást, interaktív módon bevonva a gyerekeket. A tanulók tüsszentőpályán, gumikesztyűn és papírzsebkendőn keresztül is megtapasztalhatták, hogyan terjednek a bacilusok és ezek továbbterjedését miként akadályozza meg a helyes kézmosás.
A világcsúcskísérlet szigorú szabályainak betartásában a nagyvenyimi Polgármesteri Hivatal dolgozó segítettek, Komjátiné Mádl Margit és dr. Gécs Anita vezetésével.

Bogdán Gyuláné Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály Közegészségügyi – Járványügyi Szakügyintéző, mint felügyelő vett részt a rendezvényen. A fényképek és videófelvételek dr. Zseli József munkáját dicsérik. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Müller Cecília a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője.

kezmosas_oklevel

Kundra Lászlóné iskolánk igazgatója elmondta, hogy a teljes iskolai létszámmal való benevezésnek hármas oka is volt: Ha Magyarország világcsúcskísérletre készül, amihez mi is hozzájárulhatunk, akkor ott a helyünk. Az, hogy a gyerekek és felnőttek is megtanuljanak helyesen kezet mosni, megelőzve ezzel a betegségeket, az iskolai és munkahelyi hiányzásokat, ezt akár népgazdasági érdeknek is nevezhetjük. De a legfontosabb, hogy iskolánk a tanulás mellett minden olyan programot szívesen felvállal és megszervez, amely a személyiség- és közösségfejlesztést szolgálja.

KÉPEK

II. Kinder – SPORT

00 Csoportkép

A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában 2016.05.04.-én megrendezésre került a
II. Kinder – SPORT a másodikos és negyedikes évfolyamon. Mindkét csoportból tíz-tíz tanuló vett részt.
A program helyszíneként az iskola tornaterme szolgált.
A tanulók vegyes csapatokban vettek részt gyorsasági és ügyességi versenyeken.
A bemelegítés után a négy csapatok kialakítása sorsolással történt.

A játékok között szerepelt:

  • karika átadása csapattagok között úgy, hogy közben egymás kezét fogják,
  • labda átadása fej fölött,
  • előregurítással frizbi hordása fejen,
  • kislabda dobása földre helyezett zsámolyokba,
  • víz hordása kanállal időre, cél a minél több víz összegyűjtése egy tálba labda hordása kijelölt helyre és vissza

A játékok után eredményhirdetés következett. A gyerekeket emléklappal és édességgel jutalmaztuk.

A gyerekek részéről pozitív visszajelzést kaptunk, amit a képek is alátámasztanak. Szívesen vennének részt hasonló rendezvényeken.

KÉPEK

Tehetség Napja

tehetsegnap
Negyedik alkalommal rendezték meg, Bartók Béla születésnapja alkalmából a Tehetség Napja elnevezésű programot Dunaújvárosban, melyen a dunaújvárosi és a járás fiataljai mutathatták be produkcióikat a nagyközönség előtt. Moravecz Attila, a Dunaújvárosi Tankerület vezetője ünnepélyes megnyitójában elmondta, „minden ember tehetsége fontos érték, és a tehetség megbecsülése, fejlesztése, valamint a tehetséges emberek megtartása közös feladat.” A megnyitó után a Venyimi Szöcskék bemutatója következett, ami újból megmutatta a közönségnek, hogy milyen nagyszerű dolog is az ugrálókötél.
Felléptek:
  • Kiss Gréta – 3. osztály
  • Horváth Enikő, Sipos Dorottya – 4. osztály
  • Pók Viktória – 6. osztály
  • Baranyai Kata, Hekele Dóra, Horváth Petra, Varga Nóra – 7. osztály
Felkészítő tanáruk: Csikós Nagy Norbert

KÉPEK

Venyimi Szöcskék – Tehetségnap 2016 from Csikós Nagy Norbert on Vimeo.

Suligála – Védiáktalálkozó

suligala2016

Köszönjük a szereplőknek a színvonalas műsort, és természetesen köszönjük minden megjelent öregdiáknak, hogy velünk töltötték ezt a csodálatos délutánt.

Horváth László képeivel kiegészítve KÉPGALÉRIA,

az erről szóló beszámoló a mezohir.info oldalon

és egy rövidke videó, melyet ezúton is köszönünk!