eztörtént20172018.

2017. 10. 04. Országos könyvtári napok

2017.10.04-én a könyvtárban az Országos Könyvtári Napok keretében mesedélutánt tartottunk a gyerekeknek. Az óvodából és az iskolából is több csoport jött el hozzánk. Pável István mesemondó, meseterapeuta volt a vendégünk, aki csodálatos meséivel magával ragadott gyereket, felnőttet egyaránt. A mesékbe bevonta a gyerekeket is, akik nagyon élvezték többek közt a „kőleves főzést” és a „Rátóti csikótojás” kiköltését. Sokan sajnálták, hogy vissza kellett menniük az iskolába, óvodába, többen közülük siettek vissza, hogy még itt érjék Istvánt, aki szívesen mesélt még nekik néhány mesét. Talán nekik is örömet okozunk azzal, hogy adventi játszóházunkban (december 10-én délután) ismét vendégül hívtuk. Kellemes délutánt töltöttünk el együtt. A Könyvtári Napok folytatásaként pedig klubtagjainknak szerveztünk egy kis közös összejövetelt, aminek központi témája az alkotás öröme volt. Vendégeink voltak a kreatív klubjaink és a nyugdíjas klub tagjai. Megosztották egymással a tapasztalataikat, örömeiket, és meghívták egymást a klubfoglalkozásaikra. Rendezvényünk költségeihez 10000 Ft támogatást kaptunk a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtártól, amiből különleges színes ceruza készleteket vásároltunk. Kis mesehallgatóink az ezerféle színnel szebbnél szebb rajzokat készítettek a mesékről.

KÉPEK

Kutatók éjszakája

Szeptember 29-én, pénteken Budapestre utaztunk a Műszaki Egyetem előadásaira. Nekem minden nagyon érdekes volt, mert először voltam itt az iskolával. Már az egyetem hatalmas termei is nagyon tetszettek. A fizikai előadások is érdekes volt, de a kémiai rész jobban tetszett, mert kevesebbet beszéltek, többet és látványosabbat mutattak. A Vandegráf generátorra helyezett konfettit magasba szórta, a lufira tett 120 fokos hidrogéntől a lufi megszilárdult, majd eltörött. Nagyon érdekes volt, amikor összekevertek anyagokat, amik váltogatták a színűket. A légmeghajtású kocsi is nagyon tetszett. Érdekes volt ez a délután, de nagyon elfáradtunk.

KÉPEK

Berczi Melinda és Császár Zsófia 7. osztályos tanulók

Őszi túra a Vértesben

A hagyományosan megrendezésre kerülő őszi túránk idén sem maradt el. Czimmer Éva és Varga János jól megszervezett munkájának köszönhetően lehetőségünk nyílt teljesíteni a csókakői kéktúrát. Túránkat a Vértes-hegység szívében található bájos településről ( Gánt) kezdtük meg. Túránk elején aggódva kémleltük az eget, hiszen esőt ígértek, de szerencsénkre az időjárás nekünk kedvezett. A környék izgalmas és látnivalókban igazán gazdag. A szép tájak, az érintetlen természet minden túrázót lenyűgözött. Csodálhattuk az őszi színekben pompázó fákat, bokrokat, néhol a fűben rátaláltunk egy-egy őszikére, melynek lila színe a tavaszt idézte számunkra. Rácsodálkozhattunk néhány állatnyomra is. Túránk végéhez közeledve felkapaszkodhattunk egy igencsak meredek kiépített lépcsőn, mely a Vértes déli letörésének kis szirtjén álló impozáns, gótikus Csókakői várhoz vezetett. Túránkat a vár parkolójában fejeztük be, ahol a jól megérdemelt kürtöskalács várt Minket.

KÉPEK

Koncz Magdolna 3.b osztály tanítója

A Zenei Világnap

1975-ben Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnökeként szolgalmazta a zenei világnap életre hívását.
Hivatalos dátumaként október 1-jét jegyezzük.
Ezen a napon világszerte több koncert, hangverseny, zenei program zajlik egyszerre, hogy még szélesebb körben terjedjen a zeneművészet.
Iskolánk alsó és felső tagozata egy-egy dal közös eléneklésével ünnepelte a Zenei Világnapot.

KÉPEK

Hartyányi Edit 5. a osztályfőnöke

Családi délután

Nagyon vártuk a családi délutánt, ahol szülők, gyerekek és pedagógusok együtt állták körül a születésnapi tortát, amellyel Kossuth Lajosra emlékeztünk. Kis műsor után kezdődhetett a játék, a szórakozás. Kötélhúzás volt a legnépszerűbb, ahol mindenki legalább egyszer a győztes csapatba kerülhetett. A tanár, szülő-diák-foci meccset végigszurkolva, elmondhatjuk, hogy mindenki győztes volt ezen a délutánon. Jövőre megismételjük!

KÉPEK

Sulihét második napja

A tavalyi évben iskolánk Ökoiskola címet nyert el, így ennek jegyében tartottuk a sulihét második napját. Zöldnapnak neveztük, mert mindenki zöld pólóba jött suliba, és próbáltuk autómentessé tenni a napot. Tehát sokan kerékpárral vagy gyalog érkeztek, mert erre kértük a szülőket is. Kiselőadásokat tartottunk, az alsósok a természetvédelemmel kapcsolatos kisfilmeket néztek. Gyakorlatban pedig KRESZ pályán gyakoroltuk a szabályokat. Itt egész délelőtt eljátszottunk volna. De azért vártuk a délutánt, hiszen családi nappal zártuk a sulinapokat.

KÉPEK

Sulihét első napja

Ezen a napon Kossuth Lajosról szóló ismereteinket bővítettük szórakoztató és játékos formában. Az elméleti feladatok mellett megfért az ügyesség, az erőnlét és a sport is. Izgalmas napot töltöttünk az iskolában.

KÉPEK

Kossuth-nap

Iskolánkban több évtizedes hagyomány már a sulihét, aminek egyik meghatározó programja a Kossuth-nap. Ebben a tanévben a 4.a osztályosok nagyon szép műsora után avattuk az elsősöket. Nekünk mindig nagyon tetszett, amikor a 8. osztályosok patronálták a kicsiket és alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Most, hogy végre mi lettünk a legnagyobbak, miénk lett ez a feladat. A két osztály minden tagja nagy izgalommal várta ezt a napot. Senki sem felejtette otthon a sulipólóját, hiszen akkor, hogyan is állhattunk volna példaképként a kicsik elé. A műsor után feladtuk rájuk a Kossuthos-pólót, majd kézen fogva körbesétáltunk a tornateremben és mindenki tapsolt bennünket. Azután következett a fényképezés az iskolazászló előtt, ami alatt olyan fegyelmezettek voltak a legkisebbek és a legnagyobbak, hogy az igazgató néni meg is dicsért Bennünket, és arra kért, ilyenek legyünk egész tanévben.

KÉPEK

8.a és 8.b osztály tanulói

Elkezdődött a tanév

 

KÉPEK