tablóképek

Véndiák-találkozó – jelentkezési lappal

Kedves Véndiák!

2018-at írunk. Tantestületünk 2010-től elindította, és hagyománnyá tette iskolánkban, hogy minden év tavaszán egy közös találkozóra hívjuk azokat az osztályokat, akik az évszám utolsó jegyére végződő tanévben ballagtak el iskolánkból.

Kilencedik alkalommal az 1958- 1968- 1978- 1988- 1998- 2008-ban végzett osztályok tanulóit hívjuk meg egy találkozóra:

2018. április 13-án, pénteken

16:00 órára

az iskola tornatermébe.

 

Először az iskola jelenlegi tanulói köszöntik a véndiákokat kedves műsorukkal. Ezután születésének 108. évfordulóján megkoszorúzzuk Molnár J. Frigyes egykori igazgatónk emléktábláját, majd végignézzük az iskolát. Ezt követően egy kis iskolai vendéglátás mellett az osztályok külön-külön, és akár együtt is feleleveníthetik a múlt kedves eseményeit.

Kérem, tiszteljen meg minket jelenlétével, és jelezze részvételi szándékát. Köszönjük.

1958:
(nincs tablókép)

1998:

2008:

Tisztelettel:
Kundra Lászlóné – igazgató

1968:

1978:
(nincs tablókép)

1988: