Sulihét – harmadik nap

harmadiknap

Péntek reggel 8 órára érkeztünk az iskolába. Az alsós diákok számára ismét érdekes játéksorozat vette kezdetét. Az elsős és másodikos diákok a tornateremben váltóversennyel kezdték a napot, ahol ügyességi és gyorsasági játékokban mérték össze erejüket és kitartásukat. Ez idő alatt a harmadikos és negyedikes tanulók” rókavadászatonˇ vettek részt, ami a ligetben zajlott le. Meghatározott idő után cseréltek a picik és a nagyok, és az elsős és másodikos diákok is kipróbálhatták magukat rókavadászatban, amíg a harmadikos és negyedikes tanulók váltóversenyen vettek részt.
A tízórai elfogyasztása után sor került az őszi futóverseny lebonyolítására is, aminek ismét a liget szolgált színhelyéül.
Az első osztályos lányok közül harmadik helyezést Domonkos Lili, második helyezést Bartha Fruzsina nyerte el, míg az első helyen ketten osztoztak Tóth Vivien és Góczán Dorina személyében. Az elsős fiúk közül harmadik helyen Hajnal Bálint, második helyen Fazekas Olivér futott be, az első helyen pedig Horváth Milán érkezett.
A másodikos lányok közül harmadik helyezést érte el Marosi Valentina, második helyezett Hamar Virág lett, még első helyen Badacsonyi Petra futott be. A másodikos fiúk esetében harmadik helyen Kiss Milán, második helyen Mess Ferenc míg első helyen Rauf Palkó ünnepelt.
Harmadikos lányoknál bronzérmet Kuminka Zsófia szerezte, ezüstérmes lett Wágner Lili, még Móger Jázmin vehette át a képzeletbeli aranyérmet. A fiúknál bronzérmes lett Sümegi Levente, ezüstérmes Pincés Kamill lett, és aranyérmesként Móger Dominikot köszönthettük.
A negyedikes lányok közül harmadik helyen Barna Linda futott be, még második helyen Rabi Dórát köszönthettük, a dobogó legfelső fokára pedig Horváth Enikő álhatott fel. A fiúk között harmadik helyen Kiss Gergő futott be, második helyezést Sipeki Marcell, elsőként pedig Kiss Benedek érkezett.
A futóverseny után és az ebéd elfogyasztása előtt a tanulóknak volt ideje kötetlen játékban is részt venni. Picik és nagyok egyaránt örömüket lelték a homokvár építésében.
Délután három órakor kezdődött a családi délután elnevezésű program, ahova a diákok mellett szüleiket is szeretettel vártuk és fogadtuk. A program az elsősök műsorával és a kötélugrók bemutatójával kezdődött. Ezek után közösen elfújtuk a szülinapi torta gyertyáit és mindenki ehetett belőle. Majd kézműves foglalkozásra, zumbára, tanár-diák focimeccsre vártuk a szülőket, gyerekeket, kollégákat. Emellett kötélhúzás, pingpong, tollaslabda, foci volt a palettán. A kora esti órákban tábortüzet gyújtottunk, s ezt körülállva zártuk le ezt a mozgalmas három napot.
Köszönetet szeretnénk mondani a szülőknek a segítségért és a rengeteg finom süteményért, továbbá a kollégáknak az élménydús programokért.
Bízunk benne, hogy minden diákunk szép és maradandó élményeket szerzett az Iskolahéten!

Sulihét harmadik nap – képek

Családi nap – képek

mezohir.info cikke a családi délutánról

Szomorné Pócs Erika és Molnár Tünde 3. osztályos tanítók