képek

Tankerületi verseny – Kézilabda diákolimpia – Nagyvenyim

 

20141113kezilabda

2014. november 13-án, csütörtökön kézi diákolimpiát rendeztünk iskolánkban a 7-8. osztályos lányoknak. Csapatunk 3 mérkőzést játszott. Sajnos most nem sikerült egyik csapatot sem magunk mögé utasítanunk, de bízunk a jobb tavaszi folytatásban. Gratulálok a lányoknak a tisztes helytálláshoz és a küzdéshez, amit a pályán tanúsítottak.
Csapatunk tagjai: Gál Gabriella 7.o, Kovács Ágnes 7.o, Légrádi Zsanett 7.o, Lieber Bettina 7.o, Siklós Panna 7.o, Pokornyi Petra 8.o, Keresztes Zsófia 8.o, Kovács Veronika 8.o, Tamási Réka 8.o és Molnár Fanni 8.o.
Felkészítő tanár: Boromiszáné Gelencsér Erika

További képek

Történelem verseny Nagyvenyimen

20141121tortenelemverseny

További képek

November évek óta fontos hónap a Kossuth Lajos Általános Iskola életében. A mesemondó verseny után egy héttel, november 21-én máris a legjobb történelmesek mérték össze tudásukat.
Az idei verseny témájául a török hódoltság korát választottuk. A megmérettetésen hat csapat vett részt. Először A koppányi aga testamentuma című regényből láthattunk jól megformált, érdekes jeleneteket, majd következtek az izgalmas, nehéz, de egyben szórakoztató feladatok. A történelmi totó és a térképes feladat mellett a gyerekeknek alkalmuk volt a szövegértésüket is bizonyítani, és busóálarcot is készíthettek. Az utolsó szám, a párviadal előtt is már nagyon szoros küzdelmet vívtak a legjobbak.
Végül két első helyezettet hirdethetett a zsűri elnöke, Becze Gábor tanár úr. A Kulcsi Fekete István Általános Iskola csapata és a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata holtversenyben végzett az élen. Harmadik lett a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola A csapata, őket követte a Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola, a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola B, majd az Előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskola csapatai.
A versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk, és köszönjük minden segítő kolléga munkáját!

Budai Árpádné

A bátrakért

01

2014.11.11-én 11 órakor iskolánk felső tagozata gyertyagyújtás mellett emlékezett az I. Világháborúban elesett magyar katonák emlékére. Ezzel a megemlékezéssel pedig csatlakozott egy országos kezdeményezéshez, miszerint 1918. 11.11-én 11 órakor írták alá a nyugati fronton a fegyverszüneti egyezményt, mely véget vetett a több mint négy éve tartó folyamatos harcoknak. Célunk, hogy az elkövetkező években iskolánk egyik oszlopos tagja legyen ennek a megemlékezésnek.

További képek

„Hómezők, a sár alatt,
Völgyekben, dombokon nyugszanak.
Testüket, vérüket, könnyeiket,
őrzi a föld, végtelen tengerek.
Izzik fenn a láthatár,
A tiszta szél, lelkükért sóhajt már.”

– Ossian – A bátrakért

Becze Gábor történelem szakos tanár

Tankerületi mesemondó verseny – Nagyvenyim – 2014. november 14.

20141114mesemondoverseny

20. alkalommal rendeztük mesemondó versenyünket,melyet egy nagy torta elfogyasztásával tettük emlékezetessé. Nagy örömünkre sokan elfogadták meghívásunkat.17 iskola ( Adony, Baracs,  Daruszentmiklós, Dunaújváros– Dózsa Gy. Ált. Isk., Gárdonyi G. Ált. Isk., Petőfi S. Ált. Isk., Széchenyi I. Gimn., Szilágyi E. Ált. Isk., Vasvári P. Ált. Isk.-, Előszállás, Iváncsa, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Perkáta, Pusztaszabolcs, Rácalmás) 64 diákja (47 alsó és 17 felső tagozatos) mérte össze tudását és kápráztatott el bennünket meséjével. Köszönjük a zsűritagoknak, hogy elfogadták felkérésünket. Nagyon jó hangulatú délután volt.

TOVÁBBI KÉPEK

Helyezések:

1. osztály:

  1. Vranyák-Halász Csenge     (Nagyvenyim)
  2. Kiss Viktor( Baracs)
  3. Gaál Marcell (Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.)

2. osztály:

  1. Takács Hanna (Mezőfalva)
    Székely Zsombor (Rácalmás)
  2. Simon Boldizsár (Pusztaszabolcs)
  3. Czeilinger Viktória (Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.)

3. osztály:

  1. László Nikolett (Dunaújváros Gárdonyi G.  Ált.Isk.)
    Berkesi Fanni (Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.)
  2. Mudra Gréta (Kulcs)
  3. Kellner Sára (Iváncsa)

Különdíj: Majer Eszter (Adony)

4. osztály:

  1. Szücs Bátor Mátyás (Dunaújváros Dózsa Gy. Ált. Isk.)
    Molnár Péter (Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.)
  2. Hujber Fanni Boglárka (Pusztaszabolcs)
  3. Melkvi Nikol (Nagyvenyim)

5. osztály:

  1. Gombita Dzsenifer (Mezőfalva)
  2. Sohajda Sára (Nagyvenyim)
  3. Csurai Petra (Előszállás)

6. osztály:

  1. Gárdonyi Réka (Mezőfalva)
  2. Mudi Réka (Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.)
  3. Varga Nóra (Nagyvenyim)

7. osztály:

  1. Csuka Zoltán (Iváncsa)
  2. Futó Laura (Nagyvenyim)
  3. Vámosi Noémi (Mezőfalva)

8. osztály:

kiemelt 1. Tillinger Donát (Dunaújváros  Széchenyi I. Gimn.
1. Rédli Eszter (Iváncsa)
3. Fazekas Csenge (Nagyvenyim)

TÖKBULI

20141107tokbuli

Ebben az évben, a hagyományhoz híven mi, a nyolcadikosok szerveztük a Tökbulit. Igazán izgalmas volt eldönteni, hogy milyen stílusú bulit szervezünk. Eldönthettük a programokat, a programok menetét, valamint a zenéket. Mulatós diszkót szerveztünk, mert úgy gondoltuk, hogy olyan zenék kellenének, amire lehet táncolni. Úgy tűnik, hogy sikerült ezt elérni, mert rengetegen táncoltak. A jelmezverseny nagyon jól sikerült, három nyertes lett: a Livi, a Laura és a Panna a 7. osztályból. Ötletes volt a jelmezük! Persze nem lehetett könnyű választani, mert nagy örömünkre sokan beöltöztek. A tökfaragó versenyt mi nyertük meg! A büfé egy picikét nehezen „üzemelt” be, de hála az osztályfőnökünknek, sikerült összehozni ezt is. A játékszobának is nagy sikere volt. Sokan szerették a honfoglaló játékot és akármennyire igyekeztem nehéz kérdéseket feltenni, meglepődtem, hogy mindenre tudták a választ. A büfében hatalmas felfordulás volt, de a jó értelemben. Úgy vettem észre ízlett nekik a kínálat, mert többen visszatértek. A buli négytől este fél hétig tartott! Az utolsó dalra végre sikerült bejutnom és hatalmasat táncoltam és énekeltem azt osztállyal. Ez lesz az egyik kép amit biztos nem fogok elfelejteni sose. Ami az egészet illeti szerintem jól sikerült!

További képek

Németh Petra 8.osztály

Október 23.

20141022unnepimusor

1956 október 23-ára emlékeztünk. 1956 máig ható példája annak a hősies erőfeszítésnek, amelynek következtében a nemzet újra fel tudott emelkedni létének egyik mélypontjáról, és ha csak néhány napra is, de ki tudta vívni szabadságát. Most 2014-et írunk. Tehát az események, amikről most megemlékezünk, 58 éve zajlottak. Ünnepi műsorunkkal tisztelegtünk azok előtt, akik harcoltak a szabadságért.

Részlet a műsorból:

További képek

Dr. Zseli József képei

Futó Laura és Siklós Panna 7. osztály

Programokkal teli szombat az iskolában

20141018szombat

Október 18-án reggel csörgött az óra, pedig szombat volt. Munkanap volt és iskolánk tanárai úgy döntöttek legyen ez a nap érdekesebb, mint a többi hétköznap. Felsőseink megtartották házi történelmi vetélkedőjüket, hogy a körzeti történelem versenyen a legjobbak képviseljék iskolánkat. A 3. a osztályosok a szendvics készítés izgalmait próbálták ki, többi alsós osztályunk egy része az ünnepélyre készült, másik része társasozott, harmadik fele pedig projektmunkába fogott. Tíz órától aztán az iskola apraja-nagyja a tornateremben találkozott, hogy megtekintse Ludas Matyi izgalmas kalandjait a Nefelejcs Színpad előadásában. Jól éreztük magunkat ezen a délelőttön.

További képek

Kissné Feth Mária igazgató-helyettes

Nyílt nap az iskolában

20141015nyiltnap

Iskolánkban hagyomány már, hogy minden ősszel nyílt napra várjuk a szülőket. Ebben az évben október 15-én, szerdán nyitottuk meg kapuinkat az érdeklődők előtt, akik szép számban jelentek meg, hogy bepillantást nyerjenek az iskolás hétköznapokba. 154 tanulónkhoz 107 szülő, nagyszülő látogatott el. Matematika, magyar irodalom, nyelvtan, környezetismeret és testnevelés óra volt a palettán. A bemutató órákon megláthatják a szülők a haladási tempót, a tanári kérdéseket, az eszközök használatának módját, segítségadás mikéntjét. A legfontosabb azonban, hogy a szülők ilyenkor gyönyörködjenek a gyermekeikben, és kacsintsanak néha össze velük, hogy „mi mindenképpen összetartozunk”.

További képek

Kundra Lászlóné igazgató

Házi verseny – rajz, környezet- 2014. október 3.

 2014allatokvilagnapja

Az Állatok világnapja alkalmából 1-2. osztályosaink rajzversenyen, 3-4. osztályosaink környezet versenyen vehettek részt. 72 tanulónk rajzolt, egyéni és csoportmunkás rajzok készültek. Nagyon aranyos, színvonalas alkotások. A környezet versenyen csapatok vetélkedtek egymással, projektmunkáikban 34 tanulónk vett részt.

KÉPEK

Aradi vértanúkra emlékeztünk

aradi13

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen- Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Lázár Vilmos, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly gróf.  Rájuk emlékezünk október 6.-án. Mártír haláluk azóta jelképpé vált, annak a küzdelemnek és áldozat vállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlenségért, társadalmi haladásáért.
Az osztály lelkesen készült. Kicsit lámpalázas volt mindenki, de ettől függetlenül jól sikerült a megemlékezés. Sok szép verset, és idézetet mondtunk. Az osztályfőnökünk ragyogó szemmel figyelt minket. Megérte ennyit gyakorolni! Mindenki ügyesen megtanulta a versét.

További képek

Bodor Eleni 6.osztály