eztörtént20172018.

Kell még egy szó mielőtt mennél, kell még egy ölelés, ami végig elkísér…

A tanévzárón közel 500 ember, az iskola közössége énekelte zenei kíséret nélkül e gyönyörű dalt a nyugdíjba vonuló igazgatónak, Kundra Lászlóné, Kati néninek, aki 20 éven át vezette az iskola közösségét.

Így búcsúzott:

Nagy megtiszteltetés itt állni, ennyi ember előtt, szembenézve azzal a közönséggel, aki egyszerre jelenti a múltat, a jelent és a jövőt. Ez a három szó határoz meg minket, embereket.
Ezek vagyunk mi – emlékeink, tetteink és álmaink összessége. Viszontlátásra!

Tőlük búcsúztunk

Ilyenek voltunk – 8.a – képek

Ilyenek voltunk – 8.b – képek

Évzáró

KÉPEK

Ballagás

KÉPEK

Bolondballagás

KÉPEK

2018. április 11. – Költészet napja

Hagyományainkhoz híven közösen emlékeztünk meg a költészet napjáról az alsó tagozaton. Mindegyik osztály hozott egy-egy verset, amit előadott. A közös ünneplésünket , a Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda meseműhelyének fellépése színesítette, köszönjük nekik és reméljük, jövőre ismét együtt verselhetünk és hallgathatjuk a költészet csodáit.

KÉPEK

Madarak és fák napja

Iskolánk tanulói az Erdőjárók Egyesületének vezetőjének előadásait hallgatta meg ezen a nevezetes napon. Németh László gyermekeinket az erdőkbe vitte gondolatban, ahol megismerhettük az erdő élővilágát. Köszönjük az élvezetes és tanulságos előadásokat.

Előadás képei

Diákok és a tantestület

Jutalomkirándulás Kecskemétre

A 2017. decemberben, Adonyban megrendezett  Kodály Zoltán műveltségi versenyen iskolánk tanulói kimagasló eredményeket értek el, ennek okán egy jutalomkiránduláson vehettünk részt, úticélunk Kecskemét volt.

Színes programkavalkád várt bennünket, térképes felfedező játék során barangoltuk be Kecskemét belvárosát, csapatokban, térkép segítségével kerestük fel a Kodály Zoltánhoz köthető emlékhelyeket.

Sok-sok élménnyel gazdagodva, új barátságokat kötve ért véget a nap, Kodály Zoltán pedig kedvesebb lett a szívünknek, mint eddig valaha is volt.

Exif_JPEG_420

Hartyányi Edit és Tóthné Kolmankó Diána

Fenntarthatósági témahét

Iskolánkban Fenntarthatósági témahetet tartottunk április 24-27-ig. Az alsós évfolyamoknak Kissné Ságodi Gyöngyi, a felsős évfolyamoknak Péter Gyöngyi szervezte a programokat.

A hét témái:

  • 1-2.osztály:  A 12 hónap
  • 3-4. osztály: Vásárlási szokások
  • 5-8. osztály: Élelmiszer hulladék-környezetvédelem

Az elkészült munkákból kiállítás készült.

Péter Gyöngyi

Suligála

Minden évben suligálát rendezünk a tavasz első napjaiban, ahol osztályaink egy-egy műsorszámmal lépnek fel az iskola közössége előtt. Ebben az évben a mesék témája köré csoportosítottuk előadásainkat, ahol a páratlan évfolyam tanulói varázsolták el szüleiket és vendégeinket.

KÉPEK

Góczánné Renyák Éva – művészetek – hagyományok munkacsoport vezetője