Varjas Liliána népmese illusztrációját a tankerület rajzversenyén bronzecset díjjal jutalmazta a zsűri. Felkészítő tanára: Szalavics Eszter. Gratulálunk!
november 2015
Tankerületi rajzverseny 2015. november 11. Dunaújváros
2015. november 11-én a Petőfi Sándor Általános Iskola kiállításának megnyitóján vehettünk részt. Az iskola még az őszi szünet előtt rajzpályázatot hirdetett. Első osztálytól hatodik osztályig egy magyar népmesének az illusztrációját, a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak pedig Kölcsey Ferenc: Himnusz című művének illusztrációját kellett elkészíteni. Iskolánkból több , mint 30 gyermek készítette el gondosan rajzát, a pályázaton pedig több mint 250 elkészített alkotás közül kiállították a megnyitón Tóth Levente 6.a osztályos tanuló és Hanol Alíz 2.b osztályos tanuló művét.
Az általunk beküldött rajzok közül Varjas Liliána által elkészített bizonyult a legjobbnak, így bronzecset díjat vehetett át a megnyitón. Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Felkészítő tanár: Szalavics Eszter és Szomorné Pócs Erika.
7-8. osztályosok figyelem!
SuliMoped program
Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (a továbbiakban: ORFK-OBB) – a Fejér Megyei rendőr-főkapitányság – Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (a továbbiakban: FMBB) koordinálása mellett – a 7. és 8. osztályosok részére „SuliMoped” elnevezésű programot indított.
A projekt megyei végrehajtásába több hatóság, cég és társadalmi szervezet bekapcsolódott (a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi Tankerülete).
A programról néhány gondolatot, tekintettel arra, hogy a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.4.) Korm. rendeletben a segédmotoros kerékpáros kategória megszerzésére irányuló járművezetői képzéssel kapcsolatos rendelkezés nem kapott helyet és a kerettantervben sem jelent meg, ezért indította útjára az ORFK-OBB a „SuliMoped” elnevezésű programot.
Terveink szerint a projekt során a programban részt vevő oktatási intézmények diákjai tantervi órakereten kívüli elméleti és gyakorlati képzés keretében a segédmotoros kerékpár vezetői engedélyhez szükséges elméleti vizsgák letételét követően 50 fő diák vizsgát tehet ötven köbcentiméteres, segédmotoros gépjármű vezetéséből. Sikeres vizsgaeredmény esetén a képzésben résztvevők megkapják a jogosítványukat, mindezt ingyenesen a tanfolyam és képzési költségeket az ORFK-OBB finanszírozza.
Amennyiben gyermeke részt vesz a képzésben, kérem, jelezze számára, hogy a programban való részvétel egyszeri vissza nem térő lehetőség.
A gyermek életkori sajátosságait figyelembe véve, fontos a szülő/gondviselő aktív közreműködése is, hiszen a Program befejezési határideje 2016. május 15.
A teljes tájékoztató – sulimoped_tajekoztato.pdf
Szülői nyilatkozat – szuloi_nyilatkozat.doc
Köszönetnyilvánítás
Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Pedagógusok!
Engedjék meg, hogy ezúton is köszönetet mondjunk azért, hogy intézményük részt vett a Magyar Diáksport Napja 2015. évi eseménysorozatán!
A Magyar Diáksport Szövetség egy kis ajándékkal is szeretné kifejezni köszönetét az esemény megszervezéséért: a napokban egy kisebb sportszercsomagot, valamint Balogh Gábor elnök úr köszönőlevelét és egy emléklapot fogunk eljuttatni Önökhöz.
Bízunk benne, hogy a jövő évben is számíthatunk részvételükre!
Üdvözlettel:
Magyar Diáksport Szövetség Országos Központ