április 2016

Tehetség Napja

tehetsegnap
Negyedik alkalommal rendezték meg, Bartók Béla születésnapja alkalmából a Tehetség Napja elnevezésű programot Dunaújvárosban, melyen a dunaújvárosi és a járás fiataljai mutathatták be produkcióikat a nagyközönség előtt. Moravecz Attila, a Dunaújvárosi Tankerület vezetője ünnepélyes megnyitójában elmondta, „minden ember tehetsége fontos érték, és a tehetség megbecsülése, fejlesztése, valamint a tehetséges emberek megtartása közös feladat.” A megnyitó után a Venyimi Szöcskék bemutatója következett, ami újból megmutatta a közönségnek, hogy milyen nagyszerű dolog is az ugrálókötél.
Felléptek:
  • Kiss Gréta – 3. osztály
  • Horváth Enikő, Sipos Dorottya – 4. osztály
  • Pók Viktória – 6. osztály
  • Baranyai Kata, Hekele Dóra, Horváth Petra, Varga Nóra – 7. osztály
Felkészítő tanáruk: Csikós Nagy Norbert

KÉPEK

Venyimi Szöcskék – Tehetségnap 2016 from Csikós Nagy Norbert on Vimeo.

Leendő elsőseink

elsosokiskola

2016/207-es tanév leendő elsőseinek névsora

Suligála – Védiáktalálkozó

suligala2016

Köszönjük a szereplőknek a színvonalas műsort, és természetesen köszönjük minden megjelent öregdiáknak, hogy velünk töltötték ezt a csodálatos délutánt.

Horváth László képeivel kiegészítve KÉPGALÉRIA,

az erről szóló beszámoló a mezohir.info oldalon

és egy rövidke videó, melyet ezúton is köszönünk!

Kézilabdásaink

kezilabdasok

Kézilabda diákolimpia megyei döntőjében nagy küzdelemben második helyezést ért el iskolánk III. korcsoportos fiú csapata.
Csapatunk tagjai: Árva Csaba, Bereck Máté, Gál János, Kiss Benedek, Kiss László, Kiss Tamás, Szabó Zoltán, Tóth András, Tóth Levente. Felkészítő tanár: Tóth Tamás

Büszkék lehetünk a fiúkra, ismét hírét vitték iskolánknak a megyében.

Megyei diákolimpia kézilabda

001

 

Ismét komoly megmérettetésen esett át iskolánk III. korosztályos fiú kézilabda csapata.
A megye legjobb korosztályos iskolai csapataival kellett összemérni erejüket Sárbogárdon.
Csapatunk Mezőszilassal kezdte meg a küzdelmeket és meggyőző játékkal 22-8 arányú győzelmet arattak.
Ezután a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola csapatánál bizonyultunk jobbnak 18-11 arányban.
A szerencsétlen sorsolás miatt a következő mérkőzést is a csapatunknak kellett játszania a torna esélyesével. Fáradtan és ezért kicsit több hibával játszva 16-9-es vereséget szenvedtünk.
Az utolsó és egyben a második helyért vívott mérkőzésen Bakonycsernye ellen léptünk pályára. A csapat hatalmasat küzdött a végjátékban és sikerült kiegyenlítenie, így jobb gólkülönbséggel megszereztük az ezüstérmet.

Csapatunk tagjai:

  • Árva Csaba
  • Bereck Máté
  • Gál János
  • Kiss Benedek
  • Kiss László
  • Kiss Tamás
  • Szabó Zoltán
  • Tóth András
  • Tóth Levente

Felkészítő tanár: Tóth Tamás

Büszkék lehetünk a fiúkra, ismét hírét vitték iskolánknak a megyében.

KÉPEK

 

Polgárvédelmi verseny

001

2016. 04. 05-én került megrendezésre a katasztrófavédelmi verseny dunaújvárosi területi versenye.

Iskolánk 8 csapattal 32 gyerekkel indult a versenyen, köztük két 4. osztályos csapattal. A verseny 5-8 évfolyam és 9-12. évfolyamos diákoknak került megrendezésre, de negyedikeseink is kipróbálhatták magukat.
A verseny két részből állt, első felében elméleti tudásukból adtak számot a tanulók, második részben pedig gyakorlati feladatok vártak rájuk, mint például: újraélesztés, homokzsákpakolás, tűzoltó fecskendővel való célba lövés, tűzoltó eszközök felismerése, betegszállítás stb.
A versenyen 39 általános- és középiskolás csapat vett részt, közülük 3-3 jutott be a megyei döntőbe.
Kora délutánra nagy izgalmak közepette kiderült, hogy iskolánk I. és II. helyet megszerezve két csapattal képviselteti magát a megyei versenyen.
Ezen kívül a különdíjat is mi hoztuk el.

I. helyezett (6. osztály) tagjai:

  • Papp Melani Flóra
  • Pokornyi Dóra
  • Rauf Csenge Réka
  • Sohajda Sára

II. helyezett (7. osztály) tagjai:

  • Baranyai Kata
  • Varga Nóra
  • Kertész Dániel
  • Sudár Dániel

Különdíj (5. osztály) tagjai:

  • Rajcsányi Mercédesz
  • Manzéger Illés
  • Szabó Bálint
  • Szigeti Dániel

A megyei versenyen, amit 2016. 04. 14-én rendeztek meg Székesfehérváron a tűzoltóság területén tartogatott meglepetéseket.
12 állomásból álló versenypályát kellett leküzdeniük a versenyzőknek. Elméleti és gyakorlati állomások váltották egymást. Feladatok közt volt környezetvédelmi, iparbiztonsági, vízügyi, katasztrófavédelmi, elsősegély és ügyességi is.
Szoros és izgalmas versenyen iskolánk két csapata a III. és VI. helyezést hozta el.

III. helyezett (6. osztály) tagjai:

  • Papp Melani Flóra
  • Pokornyi Dóra
  • Rauf Csenge Réka
  • Sohajda Sára

VI. helyezett (7. osztály) tagjai:

  • Baranyai Kata
  • Varga Nóra
  • Kertész Dániel
  • Sudár Dániel

Felkészítő tanárok: Becze Gábor és Kiss Péter

KÉPEK

Megyei döntőt játszottak a II. korcsoportos fiú focisták

001

A II. korcsoportos fiúk április 12-én Móron vettek részt a Diákolimpia Labdarúgó Bajnokság megyei döntőjében, ahol a fiúk a bravúros negyedik helyezést érték el. A küzdelem nagyon szoros volt, mind a két csoportban a gólkülönbségek döntötték el, hogy kik játszhatnak a
döntőbe vezető elődöntő mérkőzéseken.
A nagyvenyimi diákok először a székesfehérvári Teleki Gimnázium csapatával kellett, hogy megküzdjenek a döntőbe jutásért, ahol a megyeszékhelyi csapat bizonyult jobbnak. Ezután a bronzéremért a szintén erősebbnek bizonyuló Sárbogárd csapatával vívtak meg.

A végeredmény magáért beszél: a nagyvenyimi csapat a negyedik legjobb Fejér  megyében!

Gratulálunk a fiúknak!

KÉPEK

Mezei Futó Diákolimpia

mezeifutoverseny

Április 5-én Gödöllőn rendezték meg a Mezei Futó Diákolimpia országos döntőjét.
Minden évben ez a legnagyobb létszámú Diákolimpia verseny, idén is közel 2500 tanuló vett részt a megmérettetésen.
Iskolánk először jutott el erre a rangos versenyre, a III. korcsoportos fiúk harcolták ki a megyei döntőn a továbbjutást.
A fiúk a téli hónapokban is rendszeresen készültek az országos döntőre. A sok edzésnek meg  is lett az eredménye. A 218 fős futamban a középmezőnyben végeztek, a csapatok versenyében a 36 induló csapatból 27. helyen végeztek.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gál János (6.b) bátor futásával és Kiss Márk (5.a), aki verseny közben egy lökdösődés következtében elesett, ennek ellenére példásan küzdve, kiválóan teljesítette a távot.
A csapat tagjai voltak még:

  • Tóth Levente (6.a)
  • Németh Norbert (7. osztály)
  • Tóth András (6.b)

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország összes iskolájának versenyében a III. korcsoportban a 27. legjobb futó csapat a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata.

Gratulálunk a fiúknak!

 

Suligála 2016

gala

2016. április 22-én 16 órakor

SULIGÁLA,

amelyre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Költészet napja


001

Április 11-én iskolánk versekkel emlékezett a költészet napjára. Minden osztályunk egy-egy verssel köszöntötte egymást ezen a szép napon.
Szintén ezen a napon versenyre utaztak legjobbjaink a Vasvári és a Móricz iskolába, ahol szavalatukat emléklappal jutalmazta a zsűri.

Legjobb versmondóink:

  • Pados Attila
  • Győfi Petra
  • Hanol Alíz
  • Németh Mihály
  • Mess Krisztián
  • Horváth Tamás
  • Sipos Dorka
  • Szántó Emma

Ezen a délutánon a Művelődési Házban tartott nyugdíjas költészet napi ünnepen Horváth Gergely és Márkus Nimród köszöntötte a vendégeket szavalatukkal.

A mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola hagyomány szerint az idei évben is körzeti
versmondó versenyre hívta a verset kedvelő 1-4. osztályos gyermekeket.
A termekben igazán színvonalas verseket hallhattunk a jól felkészült diákok előadásaiban.
Miután mindenki előadta az általa megtanult verset, a zsűri tanácskozni ült össze, hogy megválasszák a helyezetteket.

Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

1. osztály:

  • Góczán Dorina
  • Szomor Kristóf

2. osztály:

  • Mess Ferenc Gergő
  • Rauf Péter Pál

3. osztály:

  • Hollósi Véta
  • Mankovics Máté

4. osztály:

  • Börcs-Bajnok Indira
  • Papp Angelika

Diákjaink emléklappal és apró ajándékkal tértek haza a versenyről!

Gratulálunk minden versenyzőnknek, továbbá köszönjük a felkészítő szülők és pedagógusok

munkáját!

KÉPEK