Májusfa állítás

A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert, szimbolikus kelléke.”
A májusfa hagyománya az egyik legszebb régi népszokások egyike, amellyel elsősorban a természet megújulását, virágba borulását ünnepelték a húsvét utáni, pünkösdi időszakban. Európa-szerte az udvarlás szimbóluma és eszköze is volt.
A májusfa eredete valószínűleg a kereszténységet megelőző korokba nyúlik vissza. Legkorábbi magyarországi írásos emléke 1502-ből származik.
Magyarországon a legtöbb helyen május elsején állítottak májusfát, de az északi és nyugati területeken pünkösdkor is szokás volt, Székelyföldön pedig húsvétkor is állítottak, ez a hajnalfa.
A díszítéshez színes papírszalagokat, zsebkendőket, virágokat használtak, ezt tájegységenként különböző ajándékokkal is kiegészítették.
-forrás: internet-
_______________________________________________
Sok helyen ma is őrzik a májusfa állítás szokását, amit idén is felelevenítettünk a gyerekekkel. A délelőtt folyamán a 2.a és 2.b osztály, délután pedig a napközisek díszítettek.
A fiúk nagy lelkesedéssel kötötték a színes szalagokat a fákra, a lányok pedig nagy izgalommal és örömmel fogadták a kedvességet, segítettek a szalagok kötözésében is.
-Lóki-Takács Brigitta-