Az iskola dolgozói nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!
Archive for klain
Európai hulladékcsökkentő hét
Iskolánk idén csatlakozott az Európai hulladékcsökkentő hét elnevezésű kezdeményezéshez.
A kampány keretében a kontinens egészén önkéntesek a saját ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett hulladékmennyiség csökkentésének, valamint a hulladékká vált anyagok újrahasznosításának, továbbá a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
A program keretében tanulóink részt vehettek egy játékos sportversenyen, ahol a hulladékok játékszerekké váltak. Továbbá rendhagyó kézműves szakkört szerveztünk, melyen különböző hulladékok újrahasznosításával téli dekorációkat készíthettek tanulóink.
A programban részt vevő pedagógusok: Szalavics Eszter, Szomorné Pócs Erika, Góczánné Renyák Éva, Löttös Barbara, Czimmer Éva, Czuczor Zsolt.
Körzeti történelem verseny 2015. 11. 20.
Nyolcadik alkalommal rendeztük meg történelem versenyünket.
Az idei téma is nagyon izgalmasnak bizonyult, a honbiztosító háborúk korát dolgoztuk fel.
Minden évben igyekszünk érdekes, színes, változatos feladatokat adni a gyerekeknek.
A történelmi események mellett megismerkedtünk a kor mondáival, étkezési szokásaival, képzőművészetével is.
Először versenyzett nálunk a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium csapata, és rögtön győzelemmel térhetett haza.
Második a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata lett, és a nagyvenyimi házigazda gyerekek végeztek a harmadik helyen.
Köszönjük kollégáinknak a verseny szervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségét.
Budai Árpádné és Becze Gábor történelem tanárok
Szépíróink
Iskolánk szépíró versenyén a következő tanulók értek el első helyezést: Erdélyi Gyula, Németh Enikő, Kiss Mónika és Szalai Virág. Eredményesen szerepeltek és a megyei versenyre továbbjutottak: Géró Márk, Kiss Krisztina, Sztojka Arnold, Szabó Hermina, Pók Alexandra, Pap Dániel és Gyetvai Emese. Gratulálunk!
Pályaválasztási fórum
Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került 2015. november 16-án a Pályaválasztási fórum iskolánkban, melyen tizenegy dunaújvárosi és környékbeli középiskola képviselője mutatta be az általa képviselt intézményt és hasznos információkkal szolgáltak a hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek.
A fórumon átfogó tájékoztatást kaphattak a kedves érdeklődők az idei év középfokú intézményekbe történő, felvételi eljárásról, a választható szakok széles palettájáról, az iskola életéről, a sikeres elvégzés utáni lehetőségekről, valamint a végén egyéb, megválaszolatlan kérdéseikre is választ kaphattak a meghívott vendégektől.
A találkozó nagy valószínűséggel elérte célját. További információval segített azoknak, akik még nem döntötték el, hogy hol szeretnék folytatni majd tanulmányaikat, illetve megerősítést adott azoknak, akik már valamely iskola mellett letették voksukat.
Csikós – Nagy Norbert 8. osztály vezetője