2018. november 19-én Pályaválasztási szülői értekezletet tartottunk iskolánkban. Idén is szinte az összes dunaújvárosi középiskola képviseltette magát. Fontos ez a délután mindenkinek. A gyerekeknek, mert érzik, most tényleg ők vannak a középpontban. Fontos a szülőknek is, hiszen itt az alkalom, hogy megerősödjön bizalmuk a választott középiskolában, vagy ha még nem döntöttek, most lehetőségük legyen a választásra. A középiskolák pedig igyekeznek meggyőzni a szülőket és a gyerekeket, miért éppen őket válasszák a pályaválasztó diákok. Bemutatkozott a Széchenyi Gimnázium, a Bánki, a Dunaferr, a Kereskedelmi, a Hild, a Lorántffy és a Rudas középiskolák. Az intézmények igazgatói, igazgató-helyettesei elmondták, milyen fontos az, hogy a gyerekek komolyan gondolkodjanak el, milyen munkát végeznének szívesen, és ennek megfelelően válasszanak iskolát, mert a változtatás már nagyon nehéz lehet. Bemutatták azokat a lehetőségeket, melyeket iskolájuk biztosít az őket választó diákoknak. Felhívták a figyelmet az érettségi utáni továbbtanulási lehetőségekre is. Tájékoztatták a szülőket és a gyerekeket az iskola elvégzése utáni elhelyezkedési lehetőségekről is. Reméljük, ez a rendezvényünk segít meghozni azt a fontos döntést, mely előtt nyolcadikos diákjaink és szüleik állnak.
Gere Szilvia 8.b osztályfőnök