Radnóti Miklós soraival indítottunk sorozatot honlapunkon,
melyben egykori tanítványaink felől érdeklődünk, hogyan
alakult a sorsuk, mióta elhagyták iskolánk padjait.
Sorozatunk második részében a régmúltba tekintünk vissza. Próbáltuk felkutatni azokat, akik első végzős tanulói voltak ennek az iskolának. Arról faggattuk őket, hol élnek most, mivel foglalkoznak, milyen kötődésük van Nagyvenyimhez. Kértük, meséljenek emlékeikről, a régi iskolás évekről, arról, milyen volt akkor a venyimi iskola.
| 1951/52-ben végzett:
Pók Lajos 1952/53- ban végzettek: Szabó Sándorné-Fekete Ilona |
70 éves vagyok és Nagyvenyimen élek. Az általános iskolát 1952-ben Nagyvenyimen végeztem. Amikor éppen befejeztem földkiosztás volt, és a mi családunk is 5 hold földet kapott. Az édesapám a háborúban odaveszett, édesanyám lebetegedett. Három testvérem meghalt az édesanyám felőli nagyapámmal munkáltuk meg a földeket. Minden ideköt Nagyvenyimhez nem is akartam és nem is szerettem volna elhagyni soha.
Az alsó tagozatot a Molnár Frigyes iskolájában végeztem. Csak délelőtt jártunk iskolába, de nagyon sokan voltunk, egy tanteremben tanultunk. Később jött két fiatal tanítónő Székesfehérvárról Jolán és Sárika, ezután már két műszakban tanultunk. Jártunk a Takács Feri féle iskolába is,
ahol Kerék Gizella volt a tanítónk. A mostani általános iskola helyén egy hosszú, féltetős épület létezett, amelyben szintén tanultunk. Molnár Frigyes nagyon szigorú volt, jogtalanul nem bántott senkit, de ha megérdemelte, akkor igen. Kerek Gizella tanító néni nem bántott senkit, de nagyon sokszor letérdepeltetett. Az általános iskolában az alapokat jól megtanultam, később a géplakatos és hegesztő szakmát sajátítottam el. Nyugdíjas koromig a szakmámban dolgoztam.
1963-ban született a fiam, azóta van 3 szép és okos unokám. Mindenki Nagyvenyimen él. Természetesen
a fiam is ide járt iskolába, és a nagyobbik unokám is itt tanul a 4. osztályban.
Szabó Sándorné 70 éves, Nagyvenyimen élő nyugdíjas vagyok. 37 évig dolgoztam egyetlen munkahelyemen, a Pálhalmai Célgazdaságban, mint könyvelő.
Mi a kötődésem Nagyvenyimhez? Itt voltam gyerek, itt voltam ifjú, itt voltam szerelmes, itt találtam rá a páromra és itt kötöttünk házasságot.
(Vendel atya adott össze bennünket). Bernátkúton jártam az alsó tagozatra, ahol Sárvári Julianna tanító néni tanított, akit nagyon szerettem, csak úgy ittam a szavait. Aztán megszűnt a bernátkúti iskola, a tanító
nénimet Székesfehérvárra helyezték, és ő magával vitt engem is. Kollégiumba kerültem, mint a család legkisebb, legifjabb tagja, a hetedik gyerek. A 6. osztályt már Nagyvenyimen folytattam. Pap László volt a tanár bácsim, aki nagyon szigorú volt. A 7. és 8. osztályt már Molnár Frigyes tanító bácsi keze alatt fejeztem be. Ő is nagyon szigorú volt, de következetes és élveztük az óráit. Nagyon sok színdarabot adtunk elő. Ő tanította be a darabokat, ő készítette a jelmezeket, a díszleteket.
Ösztönzött bennünket arra, hogy olvassunk sokat, azóta is a legkedvesebb elfoglaltságaim közé tartozik az olvasás.
Tanított bennünket énekelni, táncolni, szerepelni.
Most is szívesen járok vissza a nagyvenyimi iskolába, ahol a Nyugdíjas Klub Dalkörében énekelek. Együtt
szerepelünk az óvodásokkal, iskolásokkal, saját unokáinkkal. Régen minden iskolai ünnepélyen szavaltam,
ma is azt teszem nyugdíjasként.
Egész életemet befolyásolták az általános iskolai élmémyeim. Tanítóimat, tanáraimat nagy tisztelet övezte, nagyon szívesen gondolok vissza rájuk.
Lestár Mihályné-Petrovics Katalin
Lestár Mihályné vagyok, Nagyvenyimen lakom, 1993 óta nyugdíjasként
élek. A Vörös Október Férfiruhagyárban, azután pedig az Autóalkatrész Gyártó Vállalatnál dolgoztam Nagyvenyimen. Hercegfalván születtem, majd Bernátkútra költöztünk, és 1.-6. osztályig itt is jártam iskolába. A 7-8. osztályt már Nagyvenyimen végeztem. Bognár László volt az iskolaigazgató. Ekkor a faluban három helyen tanultunk. Molnár Frigyes iskolájában, ami a Kossuth utcában volt és később technika teremként
használták; a Pusztai iskolában, a régi művelődési házban; Takács Feri iskolájában, ami a kocsma helyiségében volt. Később Molnár Frigyes lett az iskola igazgatója. Nagyon szigorú tanáraink voltak, de jól tették, hogy nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Pap Imre volt a legszigorúbb tanár. Két műszakban tanultunk, összevont osztályban: a 2. 7. és 8. osztály volt együtt. Én a Takács Feri iskolájába jártam. Továbbtanulási
lehetőségünk nem nagyon volt abban az időben, mindösszesen ketten tanultak tovább a mi korosztályunkból. Sok szép emlékem van az iskoláról, mert a tanulás mellett sokat röplabdáztunk, táncoltunk, műsorokat tanultunk és szerepeltünk az iskolai ünnepségeken. Molnár Frigyes
bácsi tehetségkutatási vetélkedőre nevezett be engem Novath Jánossal. Szóló és páros tánccal szerepeltünk Budapesten. Mi már befejeztük régen az iskolát, amikor értesítettek, hogy mi ketten jutottunk be a vidékiek közül. Jött a forradalom, Molnár Frigyes tanár bácsit letartóztatták és elvitték Székesfehérvárra. Így nem tudtunk élni a lehetőséggel. Ki tudja, hogyan alakulhatott volna a sorsom? De az élet nem állt meg, dolgoztam és táncoltam tovább a Vasas Táncegyüttesben. Bán Béla volt a tánctanárunk. Nagyon szép sikereket értünk el, Budapesten 32 tánccsoport közül elhoztuk az első díjat.
Nagyon jól éreztem magam az általános iskolában, egész életemre meghatározó volt az ott eltöltött idő.
Kaszás Jánosné a nevem, 70 éves vagyok és 1950 óta élek Nagyvenyimen. Nyugdíjas vagyok, és büszkén mondhatom: az iskolából mentem nyugdíjba, hiszen ott is dolgoztam. Az első osztályt Bernátkúton kezdtem és az egész alsó tagozaton odajártam. Sárvári Julianna volt a tanítóm, aki Budapestről jött. Fiatal volt, aranyos, szeretettel emlékszem vissza rá. Egy tanteremben voltunk mindannyian elsőtől nyolcadik osztályig. Hetedik osztálytól aztán Nagyvenyimre kerültem. Itt tanított Bognár László, Molnár Frigyes és Pap
Imre, akik nagyon szigorúak voltak, de becsületre és emberségre neveltek
bennünket. Példaként jártak előttünk, és mi próbáltuk őket követni, ahová vitt minket az élet, megálltuk a helyünket.
Akkor még nem volt villanyvilágítás, s mivel délután segíteni kellett a ház körül, este petróleumlámpa fényénél tanultuk meg Toldi sok szép versszakát.
Azóta is Nagyvenyimen élek, itt dolgoztam a postán és később az iskolában, mint takarítónő.
Azt szeretném, hogy akik most idejárnak az iskolába, ők is ilyen tisztelettel gondoljanak vissza a tanáraikra.
