Office 365 Pro Plus

microsoft_poster01

További információk

Január havi programjaink

201501

Áldott karácsonyt, és boldog új évet!

Karácsonyi műsor

2014karacsony

Az idei tanévben is a 7. osztályosok karácsonyi műsora zárta a 2014-es naptári év – igencsak bőségesnek mondható – eseménysorozatát a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában. Ebben az évben a gyerekek kívánsága volt, hogy a tv műsorból tavaly kimaradt, John Hughes nagyszerű forgatókönyve alapján, Chris Columbus által rendezett Reszkessetek betörők című klasszikus karácsonyi, családi vígjáték legyen a műsor.
Nagy elszántsággal kezdtünk bele a munkába. Az előkészítés legnagyobb kihívását az jelentette, hogy a diákok a film minden jelenetét elszerették volna játszani, de természetesen erre nem volt lehetőség. Igyekeztünk a leglényegesebb, leginkább színpadra alakítható részeket kiválogatni.

reszkessetekbetorokplakat

A szereposztás sem okozott gondot. Futó Laura lett a filmben 8 éves, talpraesett kisgyermeket játszó Kevin, Lakatos-Debreczeni Lívia a filmben sokat szerencsétlenkedő, mamlasz betörő, Marv szerepét játszotta, valamint Kiss Norbert kapta a betörők főnökének, a filmben Joe Pesci által eljátszott Harry karakterét. Ezenkívül mindenkinek sikerült megtalálni a legtesthezállóbb feladatot.
Rövid időn belül mindenki tudta a saját szövegét – köszönhetően a hihetetlen lelkesedésnek -, így a próbák már az elején nagyon jó ütemben haladtak.
A következő nagy akadály a díszlettervezése volt. Nagyon sok eszközre, díszletre volt szükségünk, mely nagyobb mértékű barkácsolást is igényelt. Itt szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki ebben a nagy munkában segítségünkre volt: Debreczeni Csillának, Szurmai Viktornak, Tóth Tamásnak és mindenki másnak.
Még egy ötlet volt a film plakátjának átszerkesztése a saját, három főszereplőnk arcára. Az elkészült plakát újabb, az eredetinél talán még nagyobb lendületet adott a csapatnak.
Az előadás napján reggel 7 órára volt megbeszélve a gyülekező, mert nagyon sok munka várt ránk, mivel nem tudtuk az előző napon előkészíteni a színpadot. Fél 10-re sikerült elkészülni a díszlettel és még egy gyors próbára volt idő. Mindenki nagyon fáradt volt már, de ez se tudta elvenni a lelkesedésünket és annyi előkészület után egy nagyszerű műsort sikerült az iskola többi osztálya elé varázsolni.
A műsor végén egy kis csomaggal ajándékoztunk meg minden osztályt a produkción kívül.
A szünetben a pihenésé a főszerep, reméljük, hogy egy kellemes, vidám emlékkel mehettek szünetre a diákok és ez megmarad számukra egészen január 5-ig, illetve még tovább is.

További képek

Csikós Nagy Norbert  a 7. osztály osztályfőnöke

Mikulás-túra

2014mikulastura

Idén december 6-án iskolánk tanulói nevelői kísérettel részt vettek a VII. „Mezőföldi Mikulás” teljesítmény túrán, melyet Varga János vezetett. A rossz időjárás sokaknak nem szegte kedvét, hogy eljöjjenek és egy kellemes szombati napot töltsenek tanáraikkal, barátaikkal együtt. Akik ott voltak, út közben találkozhattak a Télapóval is, akit egy énekkel sikerült meggyőznünk, hogy zsákjából szaloncukorral ajándékozzon meg bennünket. Akik teljesítették a túrát, emléklapot és kitűzőt kaptak emlékül.

További képek

Becze Gábor történelem szakos tanár

Advent

adventimusor

/Dr. Zseli József képe

Örök várakozásban élünk mindig, de az Advent decemberi forgataga hatalmába keríti az embert. Nincs bizonytalanság az érkezés felől, biztosak vagyunk, hogy eljön, amit várunk, eljön a Karácsony. Sorra elégnek a gyertyák, meleg kalács illata tölti be konyháinkat, lelkünkben fehéren hull a hó, felvesszük ünneplő ruhánkat, mert így illik várni az Angyalt. Iskoláink diákjai és pedagógusai is ünneplőbe öltöztek, és kellemes hangulatú műsort varázsoltak december 14-én, advent harmadik vasárnapján.

További képek Dr. Zseli Józseftől

Kundra Lászlóné igazgató

Szépírók

szepirok

Szépíróversenyünkön a következő tanulók szerepeltek a legjobban: Gyetvai Emese, Simon Csilla, Kiss Mónika, Kolonics Attila, Rabi Károly, Szalai Virág, Halasi Patrik, Németh Enikő, Kiss Krisztina, Kovács Diána, Pók Alexandra. Gratulálunk!

Tankerületi történelem verseny eredmény

tortenelem

A Dózsa iskola által szervezett tankerületi történelemversenyen iskolánk csapata a III. helyezésért érte el. Csapatunk tagjai: Sipos Dávid, Elek Réka, Takács Balázs. Felkészítő tanáruk: Becze Gábor.

Tankerületi történelem verseny – Dunaújváros

2014. 12. 09-én a Dózsa György Általános Iskola tankerületi történelem versenyt rendezett Dózsa 500.35 néven. A Dózsa-féle parasztháború és az iskola alapításának évfordulója emlékére. A versenyen kilenc csapat vett részt, köztük egyedüli vidéki iskolaként Mi. Izgalmas, fordulatos verseny volt, melynek végén sikerült felállnunk a dobogó harmadik fokára.Három fős csapatunk tagjai: Elek Réka 7. osztály, Sipos Dávid és Takács Balázs 6. osztályos tanulók voltak.
Felkészítő tanáruk: Becze Gábor.

Tankerületi verseny – Kézilabda diákolimpia – Pusztaszabolcs

2014 november 14-én, pénteken kézilabda diákolimpiára utaztunk Pusztaszabolcsra. Ez a délután sajnos nem teljesen a várakozásinknak megfelelően alakult, mert a buszunk több mint 1 órás késéssel érkezett meg sajnos. Az idő rövidsége miatt a 4 mérkőzésünkből csak 2 mérkőzést tudtunk lejátszani a másik két mérkőzésünket a következő hétre kellett áttolnunk! A fiúk nagyon sportszerűen mindent tudásukat beleadva küzdöttek a pályán, de a várva várt győzelem sajnos elmaradt! Tavasszal megpróbálunk szépíteni! Gratulálunk a csapatnak!

Kísérő tanárok: Boromiszáné Gelencsér Erika és Tóth Tamás

Csapatunk tagjai: Tóth Levente, Szabó Zoltán, Gál János, Sztojka János, Simon Bence, Tóth Tamás, Tóth András, Sipos Dávid, Horváth Ádám, Kolompár Martin, Horváth Norbert, Szabados Zalán.