2015. november 19-én az iskolánk tornatermében a III. korcsoportos fiúk körzeti kézilabda diákolimpiáját rendeztük meg. A találkozón Adony, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr és Nagyvenyim csapata vett részt. Iskolánk tanulói két győzelemmel és egy döntetlennel az első helyet szerezték meg az őszi fordulón, ami kiemelkedő eredménynek számít. A csapat tagjai: Kiss László, Tóth Levente, Tóth András, Árva Csaba, Szabó Zoltán, Bereck Máté, Gál János és Kiss Tamás. Felkészítő tanáruk: Tóth Tamás.
Tankerületi verseny – Nagyvenyim – mesemondó – 2015. november 13.
Az idén 21. alkalommal ismét megrendeztük a tankerületi mesemondó versenyünket Nagyvenyimen. Tizennégy település tizenhét iskolájának (Aba, Adony, Besnyő, Daruszentmiklós, Dunaújváros: Dózsa György Ált. Isk., Gárdonyi G. Ált. Isk., Petőfi S. Ált. Isk., Vasvári P. Ált. Isk., Előszállás, Iváncsa, Kulcs, Mezőfalva, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Perkáta, Pusztaszabolcs, Rácalmás) alsó és felső tagozatos 69 tanulójával utazhattunk a mesék különleges világába, mely mindig megörvendeztet Bennünket életkortól függetlenül.
Nagy örömmel hallgattuk a meséket, köszönjük a színvonalas mesélést, a kollégáknak és a szülőknek a felkészítést.
Eredmények:
1. osztály:
- Kovács Roland Perkáta
- Gyönyörű Nimród Pusztaszabolcs
- Pálfi Attila Iváncsa
2. osztály:
- Csapó Csenge Tímea Előszállás
- Geleta Hanna Adony
- Nedó Dóra Perkáta
- Különdíj: Gaál Marcell Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.
3. osztály:
- Garda Zsófi Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
- Székely Zsombor Rácalmás
- Simon Boldizsár Pusztaszabolcs
- Különdíj: Salgóvári Réka Perkáta
4. osztály:
- László Nikolett Dunaújváros Gárdonyi G. Ált. Isk.
- Berkesi Fanni Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.
- Mérei Jázmin Pálma Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
Varga Réka Adony
5. osztály:
- Hujber Fanni Boglárka Pusztaszabolcs
- Molnár Péter Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
- Szatmári-Nagy Eszter Mezőfalva
6. osztály:
- Gombita Dzsenifer Mezőfalva
- Hegedűs Dominik Rácalmás
- Kis-Szallár Kiara Daruszentmiklós
7-8. osztály:
- Török Enikő Pusztaszabolcs
- Gárdonyi Réka Mezőfalva
- Futó Laura Nagyvenyim
Országos döntőben a nagyvenyimi futók
Nagyszerű sikert értünk el november 12-én Székesfehérváron, a mezei futó diákolimpia megyei döntőjén. Kiváló körülmények között, 20 fokos melegben, napsütéses időben versenyeztek tanulóink. Csapatunk sikeres szerepléséért mindenki tudása legjavával küzdött.
Kiemelkedő eredményeink:
Egyéniben:
- Badacsonyi Petra I. korcsoport. 9. hely
- Kiss Márk III. korcsoport. 9. hely
- Rauf Péter Pál I. korcsoport. 10. hely
Csapatban: A III. korcsoportos fiúk hősies küzdelemben 15 csapatból a II. helyet szerezték meg. Ezzel kiharcolták az országos döntőbe jutást!
- A II. helyezett csapatunk tagjai: Kiss Márk, Tóth Levente, Gál János, Németh Norbert és Tóth András.
Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!
Felkészítők: Budai Árpádné és Csikós-Nagy Norbert
Kedves Szülők!
Nagyvenyim Önkormányzata és a Művelődési Ház az Iskola támogatásával
JÓTÉKONYSÁGI BÁLT
szervez
2015. november 20-án pénteken 19 órától
a Könyvtár – Közösségi Ház
megépítésének támogatására.
Önkormányzatunk az örvendetes iskolai létszámnövekedésre kereste a megoldást azzal, hogy hamarosan új művelődési ház építésébe kezd.
Iskolai létszámunk alakulása:
- 2011-ben: 207 fő
- 2015-ben: 281 fő
Várjuk Önöket ezen az estén, hogy együtt legyünk, hogy élvezzük együtt a műsort (fantasztikus légtornász bemutató, valamint Csepregi Éva előadása) és belépőjegyünkkel támogassuk az építkezést.
Ön választhat:
- batyus megoldás belépőjegye: 2500Ft/fő
- belépőjegy vacsorával: 7500Ft/fő.
Belépőjegyek vásárlása elővételben a könyvtárban.
(Természetesen bármely összegű egyéb támogatást
a bál előtt, alatt és után szívesen fogadunk.)
TÁMOGASSUK EGYÜTT NAGYVENYIM FEJLŐDÉSÉT!
Mi ott leszünk: Az iskola dolgozói.
Jótékonysági bál a facebookon, hívja meg ismerőseit, barátait is.
Felvételi tájékoztató kereső
Kedves Szülők, kedves Tanulók!
Ezuton szeretnénk Önöket tájékoztatni arról, hogy az évek óta megszokott, nyomtatott formában kiadásra kerülő középfokú felvételi tájékoztató kiadvány helyett a
Középfokú intézmények felvételi tájékoztatóinak keresője áll rendelkezésükre, mely az alábbi linken érhető el:
http://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/2015_2016beiskolazas/kereso
Pályaválasztási kiállítás
Szerintem rendkívül érdekes és hasznos volt tegnap a Dunaújvárosi Főiskolában megrendezett pályaválasztási kiállítás. Nagyon sok középiskola jött el bemutatni az érdekességeit. A megnyitón a Széchenyis diákok kápráztattak el hangjukkal és Dunaújváros polgármestere mondott beszédet. Ezen kívül táncosok szórakoztatták a megjelenteket. Engem legjobban a Széchenyi István Gimnázium fogott meg. Sok prospektust osztottak, amikből még jobban megismerhettük az iskolákat. Ezek által megtudtuk, hogy milyen szakok/tagozatok vannak az adott iskolában illetve, hogy mi kell a felvételhez. Összességében nagyon hasznosnak találtam ezt a rendezvényt.
Futó Laura 8. osztály
Háziverseny – mesemondó verseny – november 04-05.
Mesemondó háziversenyt rendeztünk az alsó tagozaton, ahol azok a tanulók versenyeztek, akiket osztályukban a legjobbnak ítéltek (osztályonként 5-5).
Ismét hangulatos délutánt töltöttünk el együtt, jó volt hallgatni a különböző meséket. Köszönjük a felkészülést!
I. helyezést értek el:
Góczán Dorina 1.b
Hanol Alíz 2. b
Mess Krisztián 3.a
Németh Mária 3.b
Barna Linda 4. b
Sipos Dorottya 4.a


















