beszámoló

Balatonakali 2015

balatonakali2015

Iskolánk tanulói idén is Balatonakalin táborozhattak. A 30 fős gyerekcsoport hagyományainkhoz híven vonattal utazott a Balaton partjára. Öt napon keresztül élvezhették a gazdag programokat, amit a tábor számukra nyújtott. Első napon elfoglalhatták szobájukat, majd mivel az időjárás nem volt alkalmas a fürdőzésre, így átsétáltunk Dörgicsére, ahol megnéztük a szoborparkot és meglátogattuk a Mencshelyi Kossuth-kilátót. A nap végét pedig egy tanár-diák foci zárta.
A második napon az idő már kegyesebb volt hozzánk, így lementünk a partra, ahol a gyerekek változatos sportolási lehetőségek közül is választhattak. Kipróbálták a strandfocit, a röplabdát, sőt a trambulint is. Az ebédet követő délutáni szieszta után megköszöntöttük szülinaposunkat, természetesen ezt követően ismét a Balaton hullámaié volt a főszerep.
Szerdán délelőtt strandoltunk, viszont délután átutaztunk Balatonfüredre, ahol egy hajó fedélzetéről csodálhattuk a balatoni naplementét. Az aranyhíd után megcsodáltuk Balatonakalin az ezüsthidat is.
Csütörtökön az egész nap a strandnak volt szentelve, viszont este a hétfői tanár-diák foci visszavágóját követelték a gyerekek, miután még az éjszakai fürdőzéssel zártuk az estét. Így fáradtan, leharcolva kerültek ágyba, nem is sejtve, hogy rövid időn belül újra talpon kell lenniük, hiszen ki kellett állniuk még egy bátorságpróbát is.
Az utolsó napon a kora reggeli zenei ébresztőt követően összepakoltuk csomagjainkat, majd strandoltunk még egy kicsit az ebédig. Ebéd után az elemózsiát felpakolva útnak indultunk, és számításainknak megfelelően időben érkeztünk a dunaújvárosi vasútállomásra, ahol a szülők már várták a táborozókat.
Úgy gondolom, mindenki nevében elmondhatjuk, hogy élményekben gazdag öt napot tölthettünk együtt, ami emlékezetes a gyerekek és a nevelők számára egyaránt. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

KÉPEK

Táboroztató nevelők: Szalavics Eszter, Czimmer Éva, Kissné Ságodi Gyöngyi, Csikós-Nagy Norbert, Koncz Magdolna, Becze Gábor.

Napközis tábor – Óceán világa projekt

oceanvilaga

 

Iskolánkban idén júniusban is megszerveztük hagyományos napközis táborunkat. Az idei tanévben szinte alig akadt felsős tanulónk, annál többen jelentkeztek azonban alsósaink és leendő elsőseink. 80 gyermek táborozott velünk 8 hétköznapon keresztül, ahol változatos programok és nagyon jó ellátás várta őket. A harmadik projekten belül az Óceán világában barangoltak Kissné Ságodi Gyöngyi és Koncz Magdolna projektvezetők, valamint az őket segítő tanár nénik segítségével.

KÉPEK

Napközis tábor – Csillagösvényen projekt

csillagosvenyen

Iskolánkban idén júniusban is megszerveztük hagyományos napközis táborunkat. Az idei tanévben szinte alig akadt felsős tanulónk, annál többen jelentkeztek azonban alsósaink és leendő elsőseink. 80 gyermek táborozott velünk 8 hétköznapon keresztül, ahol változatos programok és nagyon jó ellátás várta őket. A második projekten belül Csillagösvényen barangoltak Budai Árpádné és Becze Gábor projektvezetők és az őket segítő tanár nénik és tanár bácsik segítségével.

KÉPEK

Napközis tábor – Kalóz projekt

kaloz

Iskolánkban idén júniusban is megszerveztük hagyományos napközis táborunkat. Az idei tanévben szinte alig akadt felsős tanulónk, annál többen jelentkeztek azonban alsósaink és leendő elsőseink. 80 gyermek táborozott velünk 8 hétköznapon keresztül, ahol változatos programok és nagyon jó ellátás várta őket. Az első két napon a Kalózok világában barangoltak Fazekas Zsoltné és Szalavics Eszter projektvezetők és az őket segítő tanár nénik segítségével.

KÉPEK

Búvár Kund

tiekund

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. Ennek részeként kilenc alkalommal iskolánk tanulói ún. próbákon vehetnek részt, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a mozgás különböző formáival. 2015. június 6-án és 7-én „Búvár Kund” és „Hogyan Mondjam El” próbák megtartására került sor, melyen 6. és 7. évfolyamos tanulók állhattak helyt.
Az agárdi velencei-tavi Vízi Sportiskola telepén megrendezett programon tanulóink kenuzhattak, kipróbálhatták a sárkányhajózást és vizes kísérleteket figyelhettek meg.
A Hogyan Mondjam el próba keretében a helyes testkép kialakítása mellett az egészséges életmóddal kapcsolatos témákban érvelés és ellenérvelés módszerével vitathatták meg álláspontjukat.

KÉPEK

Csikós-nagy Norbert, Kissné Feth Mária, Kiss Péter tanárok

TIE nagyrendezvény

tie

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. A projekt célja a megfelelő egészségtudatos szemléletmód kialakítása, a gyermekek, tanulók (mindennapos) egészségfejlesztéssel összefüggő készségeinek, ismereteinek bővítése, és ezek viselkedésbe történő beépítése.
A több hónapon át tartó programsorozatot egy iskolai sportos nagyrendezvénnyel zártuk június 9-én. Iskolánk tanulói állomásról állomásra haladva bővíthették tudásukat az egészséges életmódról, illetve alkalmazhatták a már meglévő ismereteiket.
Ezen a mozgásos, játékokkal teli napon az egészséges táplálkozáson és a mozgásban gazdag életmódon túl szerepet kapott a személyes higiénia és a balesetmegelőzés is. Felsős tanulóink megismerkedhettek az újraélesztés módjával és fontosságával.
Munkánkat külsős szakemberek segítették színesítve ezzel is a programot. Köszönjük munkáját iskolánk védőnőjének, Horváth Istvánné Erikának, Kótiné Fehér Magdolnának, a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Iroda munkatársának és kolléganőjének, a nagyvenyimi körzeti megbízottnak és a dunaújvárosi vízi rendőröknek.

KÉPEK

Becze Gábor, Gere Szilvia, Góczánné Renyák Éva, Kissné Feth Mária projektvezetők

Véndiák-találkozó 2015

Dunaújvárosi Hírlap cikke

Iskolánk tanulói pedagógusaink segítségével a következő 1 órában egy időutazással visszarepítik Önöket a múltba. Hiszen minden felnőtt először gyermek volt, és arról álmodott, milyen jó lehet nagynak lenni. Aztán amikor felnő, arra gondol milyen jó volt gyereknek lenni és gondolataiban sokszor vissza is repül a múltba.
Hát egy ilyen repülésre invitáljuk önöket kedves meghívott egykori tanítványaink. Hiszen a suligála 2010 óta Véndiák-találkozó is, ahová az évszám utolsó számjegyével megegyező évben ballagó diákokat hívjuk meg. Így tettünk az idén is. A legidősebb meghívottak 1955-ben, azaz 60 éve, a legfiatalabbak pedig 10 éve ballagtak el iskolánk falai közül. Kérjük őket, a műsor után először találkozzunk az udvaron, Molnár J Frigyes emlékparkban, ahol megkoszorúzzuk iskolánk egykori igazgatójának emléktábláját.

KÉPEK

Kundra Lászlóné igazgató

Iskolahívogató

iskolahivogato

Iskolahívogató foglalkozás keretében áprilisban háromszor a nagycsoportos óvodások meglátogatták iskolánkat. Beültek a padokba és mint az igazi elsősök színeztek, gyurmáztak, énekeltek és verset mondtak. A legjobb mégis az utolsó együtt töltött délután volt, amikor a tornateremben fogócskáztak, játékos feladatokban vettek részt.

KÉPEK

Kedves nagycsoportos óvodások várunk benneteket sok szeretettel: Márti néni és Magdi néni

TIE program Agárdon

tieagard

Iskolánk tíz első osztályos tanulója vett részt pályázatunk soron következő állomásán. Az agárdi parkerdőben megrendezett játékos vetélkedő kilenc helyszínén bizonyíthatták ügyességüket. A feladatok között szerepelt célbadobás, mocsárjárás, íjászat, kempo, petang, kötélhúzás és akadálypálya is. A rendezvényt egy 1,2 km-es futás nyitotta meg és egy kempo bemutató zárta. A sportos délelőtt jó kedvűen telt el a csodálatos környezetben.

KÉPEK

Kollárné Pál Erika és Szalavics Eszter tanító nénik

TIE program – Székesfehérvár

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. Ennek részeként kilenc alkalommal iskolánk tanulói ún. próbákon vehetnek részt, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a mozgás különböző formáival.
A negyedik próba a Szent László ügyességi verseny volt, melyet Székesfehérváron rendeztek meg a Tóvárosi Általános Iskolában. Iskolánk tíz negyedik osztályos tanulója versenghetett ezen a nagyon izgalmas és vidám próbán. Tanulóink ezen a délelőttön különböző színes sorversenyeken vehettek részt, ahol megmutathatták ügyességüket és kitartásukat. Nagyon változatos feladatok voltak: pók- és rákjárás, labdajátékok akadálypályán, páros feladatok hullahopp karikákkal, futó és kúszó feladatok kialakított akadályok mentén. Nagyon sok csapat vett részt ezen a próbán, tanulóink nagy lelkesedéssel hajtották végre a feladatokat. A próba csúcsát jelentette a kötélhúzás a csapatok között, mely nagyon nagy sikert aratott és a végén egymást biztatták az iskolák. A program végén a gyerekek egy ajándékcsomagot kaptak, melyben sok finom egészséges étel ás ital lapult. Felejthetetlen élményt adott ez a nap, kicsit fáradtan, de jókedvvel tértünk haza.

KÉPEK

Gere Szilvia és Wolf Györgyné