felhívás

FOLYTATJUK

Kedves Anyukák és Apukák!

Bár a közoktatási rendszer átalakításával a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola oktatási szakmai irányítása mellett 2017. január 1-től immár az épületüzemeltetés feladatát is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ látja el, gyermekeink iskolai nevelésének és oktatásának körülményei számunkra mit sem veszítettek fontosságukból, hiszen bennük látjuk Nagyvenyim jövőjét.
A képviselő-testület éppen ezen elvtől vezérelten döntött a korábbi kettőt követő harmadik új tanterem kialakítása mellett az iskolaépület két ütemben, több mint 100 millió Ft értékben megvalósítandó energetikai korszerűsítésére történő pályázat benyújtásáról. Döntöttünk arról is, hogy az első ütemben elvégzendő beruházás, mely a hőtermelő oldal korszerűsítését jelenti, a pályázati támogatottság esetleges hiányában, önerőből is elvégzendő feladat. Ezzel együtt meg kellett oldanunk a gyermekek iskolaépületen belül történő étkeztetését is.
Az elavult, kilyukadt, nem javítható állókazánok és bojlerek leszerelését követően így került sor a régi kazánház (a kevésbé kreatív szemlélő számára talán lehetetlennek tűnő) átalakításával, szigetelésével és felújításával, a folyosó falának megbontásával és új nyílászárók beépítésével az iskola új étkezőhelyiségének kialakítására.
A mintegy 25 millió Ft értékben megvalósított fejlesztés során az újonnan kialakított kicsiny kazánházban 3 db, a legmodernebb kondenzációs hőtermelő technikát képviselő fűtőberendezés, a melegítőkonyha, mosogatóhelyiség és a tornatermi öltözők melegvízellátásának biztosítására pedig indirekt fűtésű melegvíztároló került felszerelésre.
A beruházás második ütemében (pályázatunk támogatása esetén) az épülethatároló felületek szigetelése, valamint a régebbi nyílászárók cseréje stb. mellett a hőleadó oldal korszerűsítését terveztük megvalósítani. Ez a fűtési oldalon a vezetékrendszer és a radiátorok cseréjét, illetőleg a szabályozórendszer kialakítását jelenti, vízoldalon pedig lehetőséget a vizesblokkok mosdóinak melegvízzel történő ellátására. Pályázatunk jelenleg elbírálás alatt van, s mi nagyon bízunk a támogatás elnyerésében.

Karácsony előtt az iskolavezetés egy, az iskolai higiéniás viszonyok javítását és a gyermekek melegvízben történő kézmosását mielőbb lehetővé tévő elképzelésről, illetve ennek előmozdítását szolgáló adománygyűjtésről szóló szülői kezdeményezésről értesített.

Az önkormányzat természetesen tisztelettel és köszönettel fogad minden, az öngondoskodás irányába ható, és a feladatok közösségi összefogás útján történő megoldását célzó kezdeményezést.
Az iskolafenntartó és az önkormányzat között 2016 decemberében létrejött vagyonkezelési szerződés alapján, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ munkatársaival egyetértésben, az államháztartáson kívülről érkező források átvételét szabályozó helyi rendeletünk alapján lehetséges (a beadott pályázattal ellentmondást nem keletkeztető és a már megvalósított fejlesztés garanciális feltételeit nem érintő módon) a mosdók melegvízzel történő ellátását célzó, a beérkezett adományokból finanszírozott beruházás.
Amennyiben a fentebb felvázolt szülői kezdeményezéssel egyetértenek, adományaikat – a cél megjelölésével – tisztelettel és köszönettel fogadjuk az önkormányzat

11736037-15361442

számú bankszámláján, vagy (csoportos) pénztári befizetéssel. A beérkezett adományokról hivatalos igazolást állítunk ki, a befolyt pénzből pedig az önkormányzat, mint az adomány ellenében vállalt kötelezettség, elvégezteti a szükséges tervezési és kivitelezési munkálatokat.
Az iskolai higiéniás feltételek javítását célzó szülői kezdeményezés és az adományozás körében érdeklődhetnek Szilas-László Orsolyánál (1.b osztály) személyesen, vagy telefonon a 06 30 4922410-es számon.

Vargáné Kaiser Katalin – polgármester

EBÉDBEFIZETÉS ELMARAD!

Tisztelt Szülők!

Az ebédbefizetés technikai okok miatt

ELMARAD!

Megértésüket köszönjük!

Hétfőn is hidegcsomag

hidegcsomag
Kedves Gyerekek, Szülők!

Sajnos, egy váratlan meghibásodás miatt hétfőn sem lesz melegvíz, így ezen a napon is hidegcsomagot biztosítunk.

Megértő türelmüket köszönöm: Kundra Lászlóné

KELLO – tankönyvrendelés kényelmesen

tankonyvrendeles

Tisztelt Szülők!

2016-ban a Kello kényelmi szolgáltatásként bevezeti a szuloifelulet.kello.hu weboldalt. A web oldalon az iskolás diákok szülei:

  • megtekinthetik a gyermekük számára rendelendő tankönyveket
  • a tankönyvrendelés tételeit jóváhagyhatják vagy elutasíthatják – amennyiben a gyermekük fizetős státuszú
  • fizetési és számlázási módot választhatnak – amennyiben a gyermekük fizetős státuszú
  • megtekinthetik, és módosítási javaslatot adhatnak le gyermekük alap adataira (név, cím)
  • regisztrálhatnak szülőként, és több gyermekük adatait kezelhetik egy regisztrációval

Bővebb tájékoztató:

szuloi_felulet_felhasznaloi_kezikonyv.pdf

Osztálykirándulásra fel!

osztalykirandulas

A 8. osztályosok segítségünket kérik. 

Osztályképükkel beneveztek egy versenyre, ahol osztálykirándulást nyerhetnek ha az ő képükre érkezik a legtöbb szavazat.

A képre minden nap lehet szavazni, egyszer, március 8-ig a következő címen:

http://link-shr.com/lw9b/full40915/

HAJRÁ 8. OSZTÁLY!

Európai Hulladékcsökkentési Hét

europaihulladekcsokkentesihet

Elhagyott tárgyak keresik gazdájukat!

elhagyotttargyak

 

Nézz körül! lehet, hogy a tiéd is ott van!
Elhagyott tárgyak keresik gazdájukat!

Az iskolában maradt tornazsákok, ruhák, taneszközök a következő 10 hétköznap délutánján fél 4- 6 óra között átvehetők az iskola aulájában.
Július 10-én az eszközöket átadjuk a gyermekjóléti szolgálatnak, majd kiosztásra kerülnek az arra rászorulóknak.

 

 

Kinder + Sport

kindersport

Kedves Szülők!

Az idei évben iskolánk részt vesz a Kinder+Sport programban, mely szeptembertől kezdve feladatok elé állította a gyerekeket. Különböző kreatív munkákat kellett készíteniük azonkívül, hogy április 1-jén egy ügyességi sor- és váltóversenyen is megmérettettek.
A plusz feladatokért a gyerekek külön pontokat szerezhettek. Ezek a pontok év végén sportszerekre válthatóak lesznek.
A pontgyűjtés végéhez közeledve még egy nagy feladat vár ránk. Ki kell próbáltatnunk a szülőkkel, testvérekkel, rokonokkal, ismerősökkel a Kinder+Sport feladatait.
Szeretettel várjuk a segíteni szándékozó, sportos szülőket, nagyszülőket, nagytestvéreket április 20-án (hétfőn), délután fél 2-től fél 3-ig az iskolába. Sportos öltözék és jókedv ajánlott mindenkinek!

Üdvözlettel: Csikós Nagy Norbert testnevelő