túra

Túra 2016. 10. 01. Velencei hegység+Dinnyés Várpark

20161001tura

Vadex kirándulás

vadex

2016 március 4-én részt vehettünk a Vadex Mezőföldi Zrt. jutalomkirándulásán. Ezt az egy napos kikapcsolódást még a decemberben meghirdetett „Nulla hulladék az erdőben” címmel pályázaton nyerte iskolánk 51 tanulója, akiket 4 tanár kísért. A helyszín a fejér megyei Soponya, ahol megismerkedhettünk Józsóval, a vaddisznóval, Csongorral, a dámbikával és barátaikkal (őzekkel, gímekkel). Ebben segítségünkre volt három kísérőnk is, Eszter, az erdei iskola vezetője, Norbert és Attila.
A gyerekek egy igazán élménnyel teli túrán vehettek részt, amit a csoportos, és páros játékok tettek különlegessé. Rejtvényekből ismerhettük meg a környéken élő állatokat, betekintést nyerhettünk abba, hogy milyen nehéz dolga van egy madárpárnak, a fiókák etetését illetően, és milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy bajba jutott madárnak, ha a fészkét más helyre kell telepítenie a rá leselkedő veszélyek miatt. A játékos vetélkedők után megtekinthettük a múzeumot, ahol a tájra jellemző állatokból nyílt kiállítás. A múzeumban való látogatáson értékes információkat kaphattunk Attilától, aki mesélt nekünk a Zichy családról, a múzeumban kiállított állatokról és a települést körülvevő élővilágról.
Végül a medvehagymával övezett úton ellátogathattunk a féltve őrzött állatokhoz. Itt a gyermekek megsimogathatták az egyik nagyvadat. Összességében egy nagyon tanulságos, élménydús kiránduláson voltunk, ahol nagyon szimpatikus, és barátságos társasággal ismerkedhettünk meg.
Úgy gondolom, remek helyszíne lehet egy egynapos osztálykirándulásnak is ez az erdei iskola.

KÉPEK

Szalavics Eszter, Szomorné Pócs Erika, Molnár Tünde és Kissné Ságodi Gyöngyi kísérő pedagógusok

Dunán-innen Dunán-túl teljesítmény túra

12

A mozgást kedvelők nagy örömére, és az iskolánk lelkes szervezőinek köszönhetően, 2016. február 27-én részt vehettünk a Dunán-innen Dunán-túl teljesítmény túra elnevezésű eseményen.
A nagyvenyimi diákok 8 órakor gyülekeztek a Kossuth Lajos Általános Iskola előtt. Dunaújvárosba utaztunk, ahol a Gárdonyi Géza Általános Iskolában megtörtént a nevezés, valamint térképpel ellátott útleírást is kaptunk. Innét a rajthelyhez szállítottak minket, amit a Rácalmás buszmegálló képezett. Megkezdhettük 15 km-es túránkat, ami Rácalmás Nagy Sziget Déli csúcsán, a Nagy Sziget fedett pihenőhelyén, a Rácalmás Evezős Sporttelepen át, valamint a Dunaújváros Üdülő soron át vezetett egészen a célig, a Római körútra. Utunk során öt ellenőrző ponton haladtunk át, ahol pecséttel látták el papírjainkat és igazolták ottlétünket.
Jó hangulatban, vidám társasággal, verőfényes napsütésben, rövid idő alatt teljesítettük a távot. Kisebb-nagyobb pihenőket tartottunk. Ez idő alatt valamint séta közben is lehetőség adódott fényképezésre, a táj szépségének megcsodálására. Elmondhatom, az elnevezés hű volt önmagához. A Szigeten hóvirágok kísérték utunkat, néhol jácintot is láthattunk. Végtelen csend és nyugalom áradt a környéken, csak néhol rebbent fel egy-egy madár.
Kicsi, de lelkes csapatunk célba érkezéskor megpihenhetett. Az iskolában meleg teával, zsíros és lekváros kenyérrel, csokoládéval várták az érkezőket. Ezek mellett oklevelet és kitűzőt is kaptunk. Emlékezetes és élményekben gazdag nap volt. A túra teljesítésével nem csak sikerélményben volt részünk, nagyon sok új ismeretre tehettünk szert nem csak a környezettel, egymással kapcsolatban is. Várjuk a következő lehetőséget!

KÉPEK

Molnár Tünde, 3.b osztályos tanító

Mikulás-túra

2014mikulastura

Idén december 6-án iskolánk tanulói nevelői kísérettel részt vettek a VII. „Mezőföldi Mikulás” teljesítmény túrán, melyet Varga János vezetett. A rossz időjárás sokaknak nem szegte kedvét, hogy eljöjjenek és egy kellemes szombati napot töltsenek tanáraikkal, barátaikkal együtt. Akik ott voltak, út közben találkozhattak a Télapóval is, akit egy énekkel sikerült meggyőznünk, hogy zsákjából szaloncukorral ajándékozzon meg bennünket. Akik teljesítették a túrát, emléklapot és kitűzőt kaptak emlékül.

További képek

Becze Gábor történelem szakos tanár

Mezőföldi Mikulás teljesítménytúra

20141206mikulastura

Jelentkezni lehet Czimmer Éva tanárnőnél dec.4-ig. Nevezési díj 1200Ft

Túra a Budai-hegységben

20140927tura

Nagyon tetszett ez a túra. 13 km-t sétáltunk egy nagyon szép erdőben. Szerencsére jó időnk volt! Ez egy teljesítmény túra volt ezért a végén kaptunk kitűzőt. Ezután a Veresegyházi medveotthonba mentünk. Etettünk medvéket mézzel és láttunk farkasokat is.

További képek a túráról

Wágner Anna 7. osztályos tanuló

Túrázz velünk!

tura

A 2014/2015-ös tanév első iskolai túrája:

2014. szeptember 27. szombat
Budai hegység és Medveotthon Veresegyház határában

A túra költsége: 1500 Ft/fő, + 500 Ft/fő Medveotthon
Befizetés határideje: szeptember 19. péntek Czimmer Éva tanárnőnél

további részletek, túraleírás

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!