beszámoló. képek

Kézilabda diákolimpia

A III. korcsoportos fiúk igazán kitettek magukért a kézilabda diákolimpián, mivel a körzetből első helyen jutottak tovább a megyei elődöntőbe. Az elődöntőt Sárbogárdon rendezték meg négy csapattal. A körzeti után ismét Rácalmással vívtunk nagy csatát, de most ők tudtak összpontosítani jobban, így utánuk a második helyen végeztünk, de ezzel is továbbjutottunk a megyei döntőbe, amit Bakonycsernyén rendeztek meg.

Itt második helyen jutottunk be a döntőbe, a másik csoport első helyezettjével kellett játszanunk a döntőbe jutásért. A házigazda Bakonycsernyével kellett játszanunk és nagyon szoros, fordulatos és izgalmas mérkőzést játszottunk velük, ami döntetlennel zárult, ezért büntetődobások következtek. Első körben ez sem döntötte el a továbbjutást, így tovább kellett dobni a 7 métereseket és szerencsére játékosunk keze nem remegett meg és tovább jutottunk. A másik ágon Rácalmás a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskolával mérte össze az erejét és be is jutott a döntőbe, ahol ismét velünk kerültek össze. A döntő elején Rácalmás csapata vezetett, de a második félidőre át tudtuk venni a vezetést és a végéig meg is tartottuk, de a korábbi mérkőzés annyit kivett a csapatból, hogy a döntő pillanatokban nagyot hibáztunk, így a végén egy góllal alul maradtunk és az ezüstérmet szereztük meg.

Mint megyei második helyezettnek lehetőségünk volt, hogy az országos elődöntőbe jutásért selejtezőt játszunk Pest megye második helyezettjével, ezért Százhalombattára utaztunk és Arany J. Gimnázium és Ált. Isk. csapatával játszottunk két mérkőzést. Az elsőt elvesztettük, a másodikon döntetlent játszottunk, mivel sajnos az időntúli büntetőt nem sikerült értékesíteni. Sajnos nem sikerült a bravúr, hogy bejussunk a megyei elődöntőbe, ami nagyon nagy eredmény lett volna, de így is büszkék lehetünk a csapatra, hiszen mi ugyan fiatalabb játékosok voltunk, de bátran felvettük a versenyt a náluk idősebbekkel szemben.

Fiú csapat tagjai: Árva Csaba, Kiss Benedek, Kiss Gergely, Kiss László, Fülöp Milán, Horváth Zalán, Horváth Zalán, Kolompár Milán, Vranyák-Halász Kristóf, Szentesi Gergő, Sipeki Marcell, Szabó Zoltán, Förhécz Zalán, Czompó Dániel. Felkészítő tanár: Tóth Tamás.

KÉPEK

Tankerületi verseny – Nagyvenyim – mesemondó – 2015. november 13.

Az idén 21. alkalommal ismét megrendeztük a tankerületi mesemondó versenyünket Nagyvenyimen. Tizennégy település tizenhét iskolájának (Aba, Adony, Besnyő, Daruszentmiklós, Dunaújváros: Dózsa György Ált. Isk., Gárdonyi G. Ált. Isk., Petőfi S. Ált. Isk., Vasvári P. Ált. Isk., Előszállás, Iváncsa, Kulcs, Mezőfalva, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Perkáta, Pusztaszabolcs, Rácalmás) alsó és felső tagozatos 69 tanulójával utazhattunk a mesék különleges világába, mely mindig megörvendeztet Bennünket életkortól függetlenül.
Nagy örömmel hallgattuk a meséket, köszönjük a színvonalas mesélést, a kollégáknak és a szülőknek a felkészítést.
Eredmények:

1. osztály:

  1. Kovács Roland Perkáta
  2. Gyönyörű Nimród Pusztaszabolcs
  3. Pálfi Attila Iváncsa

2. osztály:

  1. Csapó Csenge Tímea Előszállás
  2. Geleta Hanna Adony
  3. Nedó Dóra Perkáta
  • Különdíj: Gaál Marcell Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.

3. osztály:

  1. Garda Zsófi Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
  2. Székely Zsombor Rácalmás
  3. Simon Boldizsár Pusztaszabolcs
  • Különdíj: Salgóvári Réka Perkáta

4. osztály:

  1. László Nikolett Dunaújváros Gárdonyi G. Ált. Isk.
  2. Berkesi Fanni Dunaújváros Petőfi S. Ált. Isk.
  3. Mérei Jázmin Pálma Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
    Varga Réka Adony

5. osztály:

  1. Hujber Fanni Boglárka Pusztaszabolcs
  2. Molnár Péter Dunaújváros Vasvári P. Ált. Isk.
  3. Szatmári-Nagy Eszter Mezőfalva

6. osztály:

  1. Gombita Dzsenifer Mezőfalva
  2. Hegedűs Dominik Rácalmás
  3. Kis-Szallár Kiara Daruszentmiklós

7-8. osztály:

  1. Török Enikő Pusztaszabolcs
  2. Gárdonyi Réka Mezőfalva
  3. Futó Laura Nagyvenyim

KÉPEK

TIE program

tie0509

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. Ennek részeként kilenc alkalommal iskolánk tanulói ún. próbákon vehetnek részt, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a mozgás különböző formáival. 2015. május 09-én  a Maraton és Kinizsi, illetve Egyem Vagy Ne Egyem próba megtartására került sor. Az eseményen a gyerekeknek lehetőségük nyílt kirándulni és a magyar sportéletben hagyományokkal rendelkező mozgásokat kipróbálni játékos formában, illetve az egészséges étkezés alapjaival megismerkedni.

A próba helyszíne az Agárdi Parkerdő volt. A feladatokat egy 1,2 km-es erdei futás nyitotta meg. Ezután a résztvevő gyerekek a füves területen 17 állomáshelyen kezdték meg a Kinizsi-próbát. Különböző játékos feladatokat próbálhattak ki és mutathatták be rátermettségüket, ügyességüket. Volt gólyalábon járás, pokróclabda játék, íjászat, kempó, rönkhajítás, petanque,  erőpróba,  petrencés rúd, ördöglakat, célbadobás. A gyerekek a program végén egy egészségcsomagot is átvehettek, amelyből egészséges ételeket kóstolhattak. Kellemes, élménnyel teli napot tölthettünk el egy kellemes környezetben.

KÉPEK

Gere Szilvia, Góczánné Renyák Éva, Koncz Magdolna