műsor

Karácsonyi műsor – Diótörő

Hagyományunk szerint – idén is – a téli szünet előtti utolsó napon műsorral kedveskedett a 7. a osztály iskolatársaiknak. A Diótörő történetét láthattuk. Karácsony éjszakáján kezdődik a jó Diótörő és a gonosz Egérkirály háborúja, és Marika váratlanul a csata kellős közepébe pottyan. Diótörő – akinek valódi kilétét a mese végéig homály fedi – bátorságának és jó szívének köszönhetően legyőzi a gonosz Egérkirályt, s ezzel önmagáról is elhárítja a rontást. Marikát csodálatos utazásra viszi a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.

A Diótörő története mindnyájunkat az izgalmas, álmot és ébrenlétet, képzeletet és valóságot összemosó mesébe varázsolt el ezen a délelőttön.

Czimmer Éva osztályfőnök

Adventi varázslat

Advent harmadik vasárnapján az iskolások fellépése tette emlékezetessé a karácsonyi várakozást. A megnyitó után a 3.a osztályosok színes, vidám és színvonalas műsora varázsolt el bennünket. „ A három fenyő” című mese megható történetét ismerhettük meg. Őket követték első osztályosaink tánca és dala, mely a zsúfolásig megtelt terem minden nézőjének vidámságot csalt az arcára. Popovics Veronika 8.a osztályos tanulónktól megtudhattuk, hogy létezik szeretet – életfű, és a Mikulás hozhat nekünk szívvirágot az ablakra. Énekkarunk előadásában a „Karácsonynak éjszakáján” című dalt hallhattuk. Az ünnepi műsort iskolánk pedagógusai zárták a „Csendes éj…”című énekkel.

A barátságkőnél közös éneklés mellett meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyát.

A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola osztályai ínycsiklandó süteményekkel, finom szendvicsekkel vendégelték meg a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket és rokonokat. Nyolcadikosaink forralt borral és meleg teával készültek ezen a délutánon.

„Adventi gyertyáknak lángja
december négy vasárnapja,
Urunk eljövetelét várva
készülünk mind a csodára,
Karácsony meghitt varázsára.”

KÉPEK

Gere Szilvia

Megemlékezés a Víz Világnapjáról

2018-as Víz Világnap nemzetközi szlogenje  a „Védd természetesen!” felszólítás. A megoldást maga a természet kínálja. A zöld infrastruktúra térhódítása azért fontos, mert több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. Új erdőket kell telepíteni, vissza kell kapcsolni a folyókat az árterekhez, helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.
A 4.b osztály műsorában nagyon sok hasznos tanáccsal látta el az iskola közösségét a természet védelme érdekében. Gyönyörű énekükkel a tavaszi szél friss fuvallatát éreztük a tornaterem falai között.
Sabankóné Rédei Zita 4.b osztály vezetője

Karácsonyi műsor

Hagyomány már iskolánkban, hogy a hetedik évfolyamosok a téli szünet előtti utolsó napon, műsorral kedveskednek iskolatársaiknak. Idén a Holle anyó történetét láthatták a két osztálytól, amiből mindenki megtudhatta, hogy mind a jó, mind a rossz, elnyeri méltó jutalmát. Ezzel a mesével kívánunk boldog Karácsonyt az iskola valamennyi tanulójának és családjának.

KÉPEK

Wolf Györgyné és Gere Szilvia hetedikes osztályfőnökök

Advent

Advent harmadik vasárnapján az iskolások műsorának és vendéglátásának lehetett részese mindenki, aki ellátogatott Nagyvenyim központjába. Úgy érezzük, sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy a szeretet és a velejáró békesség bekopogtasson minden nagyvenyimi házba, otthonba.

KÉPEK

Március 15.

Iskolánk ünnepi műsorral emlékezett meg március 15-éről. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmi eseményei a mai napig hatással vannak a magyar emberekre és társadalmunkra. Büszkének kell lennünk erre a napra, mivel a mai, válságoktól nehezített világunkban különösen nagy hangsúlyt kapnak azok a fogalmak, mint becsület, kitartás, összefogás.

Tanulóink és énekkarunk színvonalas műsora méltó emléket állított a szabadságharc hősei előtt. Előadásukban diákjaink a korabeli események legfontosabb pillanatait elevenítették fel, felidézve a haza szabadságáért életüket áldozóknak tetteit.

KÉPEK

Gere Szilvia – Hagyományok és művészetek munkaközösség

Községi ünnepség

Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata
valamint a
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola

meghívja Önt és kedves családját

2017. március 14-én 15 órára

MÁRCIUS 15-e

tiszteletére rendezett

KÖZSÉGI ÜNNEPSÉGRE

az iskola tornatermébe.

Ünnepi beszédet mond:
Tóthné Kolmankó Diána
magyar szakos tanár

A műsor szereplői:
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai

Így zártuk a 2016-os évet

A 2016. év karácsonyi műsorát a 7.a és a 7.b osztály közösen adta elő. Az előadás sikerét sok munka előzte meg, melynek során a két osztály tanulói közötti barátságok elmélyültek. A próbák során megtapasztalták a gyerekek, hogy csak a közös munka vezet el a sikerhez. A két osztály mind a 41 tanulója aktív részese volt a műsornak, teljesítménye legjavát nyújtva.

KÉPEK

Budai Árpádné és Góczánné Renyák Éva – osztályfőnökök

Aradi vértanúk emléknapja

aradivertanuk

Megemlékezés

” Honvéd főtiszt 13,
Bátor férfi 13,
Hős katona 13,
Igaz ember 13.

Magyar mártír 13,
Erőt vett a rút halálon.
S erőt adott a magyarnak,
hogy bízzon a virradatban.”
1849. október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a jelképévé váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtésért, társadalmi haladásáért.
A 6.b. osztály ünnepi műsorával emlékeztünk Batthyány József volt miniszterelnökre, az aradi hősökre és arra a több, mint 150 tisztre, akiket Haynau a világosi fegyverletétel után könyörtelenül a halálba küldött.

KÉPEK

Gere Szilvia – 6.b. osztályfőnöke

Karácsonyi műsor

karacsony

Az idei tanévben is a 7. osztályosok karácsonyi műsora zárta a 2015-ös naptári év – igencsak bőségesnek mondható – eredményes eseménysorozatát a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában.

Igyekeztünk egy olyan műsorral készülni, ami a Karácsony valódi értelmét visszaadja, így esett a választás a Koldusének című darabra. Rengeteg próba és kitartás eredményeként a műsorra sikerült tökéletesíteni mindent. Versekkel és énekkel igyekeztünk színesíteni, gazdagítani műsorunkat. Köszönjük szépen a segítséget az Énekkar tagjainak és köszönjük szépen a segítséget is a többi tanár részéről, hogy segített a műsorunk csiszolásában.

A műsor végén egy aprócska ajándékkal kedveskedtünk a többi osztálynak. Minden diáknak, szülőnek, kollégának jó pihenést kívánunk a szünetre.

KÉPEK

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Becze Gábor a 7. osztályosok osztályfőnöke