június 2015

Búvár Kund

tiekund

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. Ennek részeként kilenc alkalommal iskolánk tanulói ún. próbákon vehetnek részt, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a mozgás különböző formáival. 2015. június 6-án és 7-én „Búvár Kund” és „Hogyan Mondjam El” próbák megtartására került sor, melyen 6. és 7. évfolyamos tanulók állhattak helyt.
Az agárdi velencei-tavi Vízi Sportiskola telepén megrendezett programon tanulóink kenuzhattak, kipróbálhatták a sárkányhajózást és vizes kísérleteket figyelhettek meg.
A Hogyan Mondjam el próba keretében a helyes testkép kialakítása mellett az egészséges életmóddal kapcsolatos témákban érvelés és ellenérvelés módszerével vitathatták meg álláspontjukat.

KÉPEK

Csikós-nagy Norbert, Kissné Feth Mária, Kiss Péter tanárok

Elhagyott tárgyak keresik gazdájukat!

elhagyotttargyak

 

Nézz körül! lehet, hogy a tiéd is ott van!
Elhagyott tárgyak keresik gazdájukat!

Az iskolában maradt tornazsákok, ruhák, taneszközök a következő 10 hétköznap délutánján fél 4- 6 óra között átvehetők az iskola aulájában.
Július 10-én az eszközöket átadjuk a gyermekjóléti szolgálatnak, majd kiosztásra kerülnek az arra rászorulóknak.

 

 

Gyereknap 2015

gyereknap2015

Iskolánk az utolsó tanítási napon tartotta meg a gyereknapot. Volt tanítványunk Szabó Adél kutyás bemutatót tartott, amibe a gyerekeket is bevonta, ők voltak az akadályok. Ezután 8. osztályos tanítványunk: Rabi Károly lovas bemutatója következett, majd a gyerekeket mozgatta meg Norbi bácsi negyed órás reggeli tornája. Mozgás után az évfolyamok különböző foglalkozásokon vettek részt, a kicsik nagylabdás pokróc röpiztek, énekeltek, az udvar aszfaltos részére felírták a VAKÁCIÓ-t, és a ligetben rókavadászaton vehettek részt. A nagyok szintén pokróc röplabdáztak, karaokéztak, és a kiserdőben számháborúztak.

KÉPEK

Czimmer Éva 8.-os osztályfőnök

Bolondballagás 2015

bolondballagas2015

Bolondul jól éreztük magunkat ebben az iskolában.

KÉPEK

Pünkösdi Hangulat – A IV. Akarat Ereje Kupán

akaratereje

Szokatlan időpontban, Pünkösdhétfőn lett megrendezve a IV. Akarat Ereje Kupa, de mint később kiderült jó választás volt az ünnepnap, hiszen rengetegen kilátogattak az Alsó Duna-partra, hogy részt vegyenek a sportnapon. Pedig a borongós reggeli és délelőtti időjárás kicsit ráijesztett a résztvevőkre és a szervezőkre, de a labdarúgótorna főszereplője, Szatmári Ádám is aggódva kémlelte az eget, hiszen szinte folyamatosan szitált az eső, megnehezítve a sportolók és a rendezők dolgát. Szerencsére délutánra kisütött a nap és igazi majális hangulat bontakozott ki. Ez köszönhető volt az egyre több kilátogatónak, az izgalmas mérkőzéseknek és a nagyszerű programoknak, látnivalóknak. Természetesen a középpontban a foci volt, de az időközben felfújt hőlégballon gigantikus mérete és látványa, a karate-bemutató, a rajzverseny, az ügyességi játékok mind-mind remek szórakozást nyújtottak, valamint a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola szöcskéi is színesítették a programot.

KÉPEK

Molnár Frigyes Összetett Atlétikai Házi Bajnokság

atletika

Június 9-én délután az idei tanévben is megrendezésre került a Molnár Frigyes Összetett Atlétikai Házi Bajnokság. Az idei évben minden korcsoportból indulhattak tanulók és új feladatok, versenyszámok is várták a bátor jelentkezőket. Különlegességnek számított az úgynevezett Forma1-es pálya, mely már egy kicsi ízelítő volt a jövő évi Kölyökatlétika programból. A diákokat korcsoportonként díjaztuk, külön a lányokat és a fiúkat, valamint a legnagyobbaknál külön abszolút győztest hirdettünk szintén nemenként.

KÉPEK

A verseny végeredménye:

I. korcsoportos lányok:

  1. Wágner Lili
    2. Móger Jázmin
    3. Tóth Regina
    4. Kiss Dorottya

I. korcsoportos fiúk:

  1. Móger Dominik
    2. Rauf Péter Pál
    3. Glaszhütter Dávid és Kolompár Milán holtversenyben

II. korcsoport lányok:

  1. 1. Rauf Csenge Réka
    2. Elek Judit és Rakonczai Tímea holtversenyben
    3. Kókány Evelin
    4. Papp Leila

II. korcsoportos fiúk:

  1. 1. Kiss László
    2. Kiss Márk
    3. Kiss Benedek
    4. Rakonczai Zoltán

III-IV. korcsoportos lányok:

Abszolút győztes: Gál Gabriella (7. osztályos tanuló)

  1. 1. Kovács Ágnes
    2. Elek Réka és Fekete Eszter holtversenyben
    3. Szabó Fanni

III-IV. korcsoportos fiúk:

Abszolút győztes: Kiss Norbert (7. osztályos tanuló)

  1. 1. Gál János
    2. Kincses Martin és Tóth Levente holtversenyben
    3. Némeht Norbert
    4. Kiss Tamás

TIE nagyrendezvény

tie

Iskolánk sikeresen szerepelt a TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázaton, így részt vehetünk a Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztési programban. A projekt célja a megfelelő egészségtudatos szemléletmód kialakítása, a gyermekek, tanulók (mindennapos) egészségfejlesztéssel összefüggő készségeinek, ismereteinek bővítése, és ezek viselkedésbe történő beépítése.
A több hónapon át tartó programsorozatot egy iskolai sportos nagyrendezvénnyel zártuk június 9-én. Iskolánk tanulói állomásról állomásra haladva bővíthették tudásukat az egészséges életmódról, illetve alkalmazhatták a már meglévő ismereteiket.
Ezen a mozgásos, játékokkal teli napon az egészséges táplálkozáson és a mozgásban gazdag életmódon túl szerepet kapott a személyes higiénia és a balesetmegelőzés is. Felsős tanulóink megismerkedhettek az újraélesztés módjával és fontosságával.
Munkánkat külsős szakemberek segítették színesítve ezzel is a programot. Köszönjük munkáját iskolánk védőnőjének, Horváth Istvánné Erikának, Kótiné Fehér Magdolnának, a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Iroda munkatársának és kolléganőjének, a nagyvenyimi körzeti megbízottnak és a dunaújvárosi vízi rendőröknek.

KÉPEK

Becze Gábor, Gere Szilvia, Góczánné Renyák Éva, Kissné Feth Mária projektvezetők

Köszönet

koszonet_szocskek

 

Gyereknapi képek ITT és ITT

Atlétika bajnokság

lanyok4

A tankerületi összetett atlétika bajnokságon Németh Petra, Elek Réka, Gál Gabriella, Lieber Bettina, Kovács Ágnes, Keresztes Zsófia tanulóink a lány IV. korcsoportban a második helyezést szerezték meg. Felkészítő tanáraik: Budai Árpádné és Csikós-Nagy Norbert. Büszkék vagyunk rájuk!

Atlétika bajnokság

lanyok2

A tankerületi összetett atlétika bajnokságon Horváth Enikő, Jonkl Csenge, Elek Judit, Rakonczai Tímea, Varga Vanda, Rauf Réka tanulóink a lány II. korcsoportban a harmadik helyezést szerezték meg. Felkészítő tanáraik: Budai Árpádné és Csikós-Nagy Norbert. Szép volt lányok!