focistáink

Focistáink

00

Május 28-án (szombaton) az iskola focistái is befejezik szereplésüket az idei tanévben. Minden korcsoportban megmérettettük magunkat diákolimpián, az I. és II. korcsoport pedig még a Bozsik Intézményi Programban is szerepelt ebben a tanévben.

A legnagyobbakkal kezdeném, akik április 21-én vettek részt Mezőfalván a Diákolimpia körzeti selejtezőjén, ahol ugyan szoros volt a küzdelem, de nem sikerült a továbbjutás a körzeti döntőbe.

A III. korcsoportos fiúk április 19-én (kedden) Mezőfalván, a körzeti selejtezőből sikeresen bejutottak a következő kört jelentő, körzeti fináléba, azonban itt Pusztaszabolcs és Mezőfalva közül, csak az előbbit sikerült megelőzni, így a hazai csapat utazhatott a megyei viadalra.

Az alsósok labdarúgó programja korábban megkezdődött, mint a felsősöké. Az ő eredményeikről már olvashattak honlapunkon, de azért a szép szereplésért nem baj, ha felelevenítjük őket:

A II. korcsoportos focistáink a körzeti versenyt magasan megnyerve a megyei döntő negyedik helyezését szerezték meg Móron április 12-én. Az esemény részleteiről régebbi cikkeink között olvashatnak bővebben.

Az I. korcsoportos focistáink Rácalmáson ügyeskedtek április 18-án (hétfőn), ahol egyben már a körzeti döntő is megrendezésre került. A legkisebb nagyokként küzdöttek, de sajnos csak egy alkalommal focizhattak, más csapat nyert jogot a megyei döntőben való szereplésre.

Az I. és II. korcsoport tavasszal két alkalommal is részt vehetett a Bozsik Intézményi Labdarúgó Program körzeti fesztiváljain, ráadásul az I. korcsoport 8 labdarúgó palántája május 28-án (szombaton) Telkiben zárja az idei labdarúgó menetrendet, a Bozsik-program Tanévzáró Fesztiválon.

A körzeti fesztiválon Mess Ferenc (I. korcsoport) és Kolompár Milán (II. korcsoport) különdíjban részesültek az egész éves kiemelkedő munkájukért.

Gratulálunk minden kis venyimi focistának!

KÉPEK