karácsonyi

Áldott karácsonyt, és boldog új évet!

Karácsonyi műsor

2014karacsony

Az idei tanévben is a 7. osztályosok karácsonyi műsora zárta a 2014-es naptári év – igencsak bőségesnek mondható – eseménysorozatát a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában. Ebben az évben a gyerekek kívánsága volt, hogy a tv műsorból tavaly kimaradt, John Hughes nagyszerű forgatókönyve alapján, Chris Columbus által rendezett Reszkessetek betörők című klasszikus karácsonyi, családi vígjáték legyen a műsor.
Nagy elszántsággal kezdtünk bele a munkába. Az előkészítés legnagyobb kihívását az jelentette, hogy a diákok a film minden jelenetét elszerették volna játszani, de természetesen erre nem volt lehetőség. Igyekeztünk a leglényegesebb, leginkább színpadra alakítható részeket kiválogatni.

reszkessetekbetorokplakat

A szereposztás sem okozott gondot. Futó Laura lett a filmben 8 éves, talpraesett kisgyermeket játszó Kevin, Lakatos-Debreczeni Lívia a filmben sokat szerencsétlenkedő, mamlasz betörő, Marv szerepét játszotta, valamint Kiss Norbert kapta a betörők főnökének, a filmben Joe Pesci által eljátszott Harry karakterét. Ezenkívül mindenkinek sikerült megtalálni a legtesthezállóbb feladatot.
Rövid időn belül mindenki tudta a saját szövegét – köszönhetően a hihetetlen lelkesedésnek -, így a próbák már az elején nagyon jó ütemben haladtak.
A következő nagy akadály a díszlettervezése volt. Nagyon sok eszközre, díszletre volt szükségünk, mely nagyobb mértékű barkácsolást is igényelt. Itt szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki ebben a nagy munkában segítségünkre volt: Debreczeni Csillának, Szurmai Viktornak, Tóth Tamásnak és mindenki másnak.
Még egy ötlet volt a film plakátjának átszerkesztése a saját, három főszereplőnk arcára. Az elkészült plakát újabb, az eredetinél talán még nagyobb lendületet adott a csapatnak.
Az előadás napján reggel 7 órára volt megbeszélve a gyülekező, mert nagyon sok munka várt ránk, mivel nem tudtuk az előző napon előkészíteni a színpadot. Fél 10-re sikerült elkészülni a díszlettel és még egy gyors próbára volt idő. Mindenki nagyon fáradt volt már, de ez se tudta elvenni a lelkesedésünket és annyi előkészület után egy nagyszerű műsort sikerült az iskola többi osztálya elé varázsolni.
A műsor végén egy kis csomaggal ajándékoztunk meg minden osztályt a produkción kívül.
A szünetben a pihenésé a főszerep, reméljük, hogy egy kellemes, vidám emlékkel mehettek szünetre a diákok és ez megmarad számukra egészen január 5-ig, illetve még tovább is.

További képek

Csikós Nagy Norbert  a 7. osztály osztályfőnöke