szépíró pályázat

Szépíró pályázat

Ebben a tanévben is részt vettünk a Fővárosi Közterületfenntartó Kft. által Műanyag – Művészet – Műalkotás címmel meghirdetett pályázatán. Hat tanulónk – Komáromi Izabel, Kuminka Zsófia, Szántó Emma, Takács Nikolett, Tankó Zita, és Wágner Lili –  mélyedt el a környezetünket „MŰanyaggal megterhelő” problémában és gondolataikat, érzéseiket versben, esszében, mesében fejezték ki.

2018. december 16-ára Budapestre, a Mikulásgyárba hívtak bennünket a díjkiosztó ünnepségre, melyen nagy várakozásokkal vettünk részt. A gyerekek műveit Csukás István Kossuth-díjas író zsűrizte, akivel az ünnepségen találkozhattunk is. A közel 1000 pályázó közül kilencet díjazott a zsűri óvodás, alsó tagozatos és felső tagozatos kategóriában. Sajnos tanulóink nem szerepeltek a három felsős diák között, de büszkén vették át és dedikáltatták azt a könyvet, amelyben írásuk megjelent, és valljuk be, mi lehet szebb annál, minthogy a Csukás István által „Kollégáknak” nevezett diákok, nyomtatásban látják saját művüket.

Szívből gratulálok nektek!

Tóthné Kolmankó Diána