Suligála 2015

mezga

„Játszunk tovább, újra álmodjunk hát, mint a felnőtt gyermekek”

A gálaműsor megálmodója és főszervezője Gere Szilvia, segítője Wolf Györgyné negyedikes osztályfőnökök voltak. A dalok válogatásában és betanításában Tükör Balázs és Gulyás Nikolett szorgoskodott. A kísérő zenekar tagjai szülőkből és pedagógusokból állt össze: Gulyás Nikolett, Tükör Balázs, Horváth László, és Szalai Vilmos.
Szólókat énekeltek: Németh Petra és Weibel Krisztián 8. osztályos diákjaink, valamint Gere Szilvia és Tükör Balázs pedagógusok. A díszlet Szomorné Pócs Erika és Szalavics Eszter munkáját dicsérték. A színpadon látható koreográfiát az osztályfőnökök és tánctanár nénink, Nagy Noémi állította össze.
A délután egyik büszkesége volt, hogy a dalokat zenekari kísérettel illetve zenei alapra énekkarosaink adták elő, elejétől a végéig. De a Suligála legnagyobb érdeme ebben a tanévben is az, hogy az iskola mind a 263 diákját a színpadon láthatták az érdeklődők.

KÉPEK

Kundra Lászlóné igazgató