Balatonakali 2015

balatonakali2015

Iskolánk tanulói idén is Balatonakalin táborozhattak. A 30 fős gyerekcsoport hagyományainkhoz híven vonattal utazott a Balaton partjára. Öt napon keresztül élvezhették a gazdag programokat, amit a tábor számukra nyújtott. Első napon elfoglalhatták szobájukat, majd mivel az időjárás nem volt alkalmas a fürdőzésre, így átsétáltunk Dörgicsére, ahol megnéztük a szoborparkot és meglátogattuk a Mencshelyi Kossuth-kilátót. A nap végét pedig egy tanár-diák foci zárta.
A második napon az idő már kegyesebb volt hozzánk, így lementünk a partra, ahol a gyerekek változatos sportolási lehetőségek közül is választhattak. Kipróbálták a strandfocit, a röplabdát, sőt a trambulint is. Az ebédet követő délutáni szieszta után megköszöntöttük szülinaposunkat, természetesen ezt követően ismét a Balaton hullámaié volt a főszerep.
Szerdán délelőtt strandoltunk, viszont délután átutaztunk Balatonfüredre, ahol egy hajó fedélzetéről csodálhattuk a balatoni naplementét. Az aranyhíd után megcsodáltuk Balatonakalin az ezüsthidat is.
Csütörtökön az egész nap a strandnak volt szentelve, viszont este a hétfői tanár-diák foci visszavágóját követelték a gyerekek, miután még az éjszakai fürdőzéssel zártuk az estét. Így fáradtan, leharcolva kerültek ágyba, nem is sejtve, hogy rövid időn belül újra talpon kell lenniük, hiszen ki kellett állniuk még egy bátorságpróbát is.
Az utolsó napon a kora reggeli zenei ébresztőt követően összepakoltuk csomagjainkat, majd strandoltunk még egy kicsit az ebédig. Ebéd után az elemózsiát felpakolva útnak indultunk, és számításainknak megfelelően időben érkeztünk a dunaújvárosi vasútállomásra, ahol a szülők már várták a táborozókat.
Úgy gondolom, mindenki nevében elmondhatjuk, hogy élményekben gazdag öt napot tölthettünk együtt, ami emlékezetes a gyerekek és a nevelők számára egyaránt. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

KÉPEK

Táboroztató nevelők: Szalavics Eszter, Czimmer Éva, Kissné Ságodi Gyöngyi, Csikós-Nagy Norbert, Koncz Magdolna, Becze Gábor.