Kinder sportnap

kindersport

Iskolánkban 2016. 04.06-án megrendezésre került az első sportnap a Kinder+SPORT keretein belül az első és harmadik évfolyamon. Az első osztályból 10 tanuló vett részt, ahogy a harmadik évfolyamból is. A tanulók bemelegítés után akadálypályán gyorsasági és ügyességi feladatokban mérték össze erejüket.
A sorverseny feladatai között szerepelt medvejárás, sánta róka, pókjárás, nyúl- és békaugrás. Ezek alapján hirdettünk első, második és harmadik helyezettet évfolyamonként.
Váltóversenyen 4 vegyes csapat versengett. Labdavezetés ütőkkel, ping-pong labda hordása ütőn és eszköz hordása adott útvonalon szerepelt a feladatok között.

A diákok minden feladatot lelkesedéssel és élvezettel végeztek. A sportnap nagyon jól sikerült, a gyerekek várják a következő rendezvényt.

Helyezettek:
1. osztály:

I. Hajnal Bálint
II. Kriski Lili
III. Domokos Lili

3. osztály:

I. Góczán Barnabás
II. Nemcsényi Vivien
III. Móger Jázmin Liza

KÉPEK

A diákokat emléklappal és édességekkel jutalmaztuk.
Szervezők: Jánovszki Klaudia és Molnár Tünde