Ilyen volt az uszodalátogatás 6. osztályos szemmel

Tóth András:

“Én imádtam usziba menni. Nagyon tetszettek az úszás órák.
Az oktató is rendes volt. Persze csak akkor, ha normálisan viselkedtél.”

 

Szabó Fanni:

“Nekem azért tetszett, mert kedves volt minden tanár velünk és megtanítottak rendesen úszni.
Szerettem oda járni, mert lehetett játszani is minden óra végén a kacsaúsztatóban. Aztán az   utolsó órán lehetett versenyezni különböző feladatokat kellett megcsinálni időre. Egy csapatban négyen lehettünk. Nagyon jó volt az is. Lehetett büfézni is, de nem sokáig, mert lekéstük majdnem a buszunkat.”

 

Szabó Hermina:

“Egy hónapon keresztül jártunk uszodába, ami nagyon tetszett. Az első és az utolsó nap volt a legjobb. Az első napon az elején megbeszéltük, miket kell csinálni, mikorra kell átöltöznünk.
Az utolsó napon meg játszottunk külön csapatokban és amelyik csapat nyert, kapott cukrot.Szerintem jó volt és nagyon tetszett nekem. ”

 

Kiss Dóra:

“Szerintem ennek a tanévnek a második felében az uszoda volt a legjobb. Nagyon sokat tanultam és a tanárok is rendesek voltak. A végén a vetélkedő volt a legjobb, igaz nem lettünk elsők, de nagyon élveztem. Sokat új dolgot tanultam és még többet szeretnék. Ha lehet máskor is mennék.”

 

Szokolai Nóra:

“Nagyon tetszett, mert aki nem tudott úszni, az megtanult.De nem csak ezért, hanem az is tetszett benne, hogy miden óra vége felé játszhattunk.
Nagyon kedvesek voltak velünk a tanárok, és ha valaki nem mert annyira úszni, segített neki.
Az utolsó óra volt a legjobb, mert az elején volt szabad játék és váltó verseny a végén megint egy kis szabad játék.
Csak 5 alkalommal voltunk, de attól még nagyon tetszett.”

 

Sohajda Sára:

“Uszodába jártunk 5 héten keresztül, minden hétfőn.
Böbe néni és Éva néni volt az úszómester, emellett ott volt a két testnevelés tanárunk is. Böbe néni volt a gyengébbekkel, Éva néni az ügyesebbekkel. Az ügyesebbek a mély vízben voltak a kicsit ügyetlenebbek a 90 cm-es vízben. Az úszómesterek törekedtek arra, hogy mindenki megtanuljon úszni. Voltak, akik egyszer sem jöttek el mert sosem hoztak felszerelést.
Nekem nagyon tetszett az uszodai látogatásunk. Minden úszás után volt egy kis játék is. Az utolsó úszásórán játékos versenyek voltak. Az is tetszett. Örülök, hogy elmehettünk mi is.”