Gyermeknapi verspályázat

A Miskolci Irodalmi Rádió meghirdetett egy gyereknapi pályázatot, amire bárki, bármilyen verssel, novellával vagy képzőművészeti alkotással pályázhatott. Én a Változás kora című versemet választottam, azzal neveztem. Egy nap érkezett egy e-mail, melyben értesítettek a rendezvény időpontjáról és helyszínéről, ahol kiderül, hogy milyen eredményt értem el. Sajnos ezen nem tudtam részt venni. Hétfő délután kiírták, hogy kik a helyezettek és melyek a sikeresen szerepelt alkotások. Nem lettem helyezett, de a sikeresen szerepelt versemért oklevelet és antológiát küldenek. Az antológiában a pályázatra beküldött legjobb alkotásokat gyűjtötték össze, köztük szerepel az én versem is. Szerintem ez egy nagyon jó verseny volt és öröm volt olvasni az eredményeket.

Kiss Dóra 8.b

Dóri sok irodalmi pályázaton szerepelt ebben a tanévben, gratulálok a szép eredményért.

Tóthné Kolmankó Diána