„Március 15. – A szabadság ünnepe”

Március 15. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, amely nemcsak a forradalom kezdetét, hanem a nemzeti összefogás és szabadságvágy szimbólumát is jelenti. 1848-ban ezen a napon fiatal értelmiségiek, köztük Petőfi Sándor, Vasvári Pál és Jókai Mór a Pilvax kávéházból indulva hívták cselekvésre a népet. A 12 pont és a Nemzeti dal ekkor vált a magyar szabadságtörekvések jelképévé.
Iskolánk ünnepi műsora ezt a forradalmi lelkesedést idézte meg. Versek, énekek és drámai jelenetek segítségével nemcsak az eseményeket elevenítettük fel, hanem azt is, hogy mit jelentett ez a nap az akkori emberek számára, és mit üzen nekünk ma.
A szabadság és hazaszeretet eszméje máig aktuális, hiszen a múlt példája arra tanít bennünket, hogy közös erővel, hittel és kitartással elérhetjük céljainkat.
Emlékezzünk együtt hőseinkre, és vigyük tovább a forradalom szellemiségét!
-Hartyányi Edit Orsolya, szervező-

Nemzetközi π-nap iskolánkban

03.14-én megünnepeltük a Pí napját a nyolcadik osztályosokkal matematika órán.
A nemzetközi π-nap a matematika egyik leghíresebb számának, a π (pí) számnak az ünnepe. A π-napot 1988 óta március 14-én ünneplik, mivel 03.14. számjegyei két tizedesjegyig megegyeznek a matematikai π értékével (3,14…).
Szórakoztató órát töltöttünk együtt, amíg csoportmunkában játékos feladatokkal „lazítottunk” .
-Laknerné Radó Veronika-

DigiSuli-OviSuli 5.

2025.március 6-án tartottuk a leendő elsősöknek szóló Ovisuli 5. eseményét, a DigiSulit! A gyermekek ezen a délutánon két különböző digitális játszótéren ismerkedtek a programozás alapjaival, miközben kreatívan és szórakozva fejlesztették digitális készségeiket. A számítógép- és laptopteremben az ovisok bepillantást nyerhettek a modern technológia világába és új ismeretekkel gazdagodtak.
A gyerekek Csenge nénivel többek között Scratch programban dolgoztak, egy színes, könnyen kezelhető platformon, ahol saját varázslatos cicájukat irányíthatták. A drag-and-drop módszer segítségével színes kódelemeket húztak és ejtettek, így programozták a cicát, aki vidáman sétált az erdőben, nyávogott, barátokat szerzett, sőt a gyerekek saját hangjukat is rögzíthették, így életre keltették a karaktert.
A Code.org oldal interaktív játéka, az Angry Birds – Red lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek játék közben ismerkedjenek meg a programozás alapjaival. Emellett a Rodocodo cicát szimbólumok segítségével irányították, miközben kreativitásuk és logikai gondolkodásuk is fejlődött. Anikó néni egy Linoit felületre gyűjtött össze különböző, fokozatosan nehezedő játékokat, feladatokat, amelyek megoldásával a gyerekek játszva tanultak, irányokat gyakoroltak, problémamegoldó képességüket fejlesztették.
A DigiSuli-OviSuli résztvevői mindannyian sikeresen teljesítették a kihívásokat, feladatokat, melynek elismeréseképpen emléklapot vehettek át!
-Majer Virág Csenge, Kovácsné Nagy Anikó-
___________________________________________________________________
Köszönjük, hogy itt voltatok!
Március 20-án várunk szeretettel Mindenkit a Play&Say játékos angol és kézműves foglalkozáson, ami a 2024/2025. tanév utolsó OviSuli rendezvénye lesz!

Beporzók napja iskolánkban

Mi a beporzókkal vagyunk! 🐝🐞🐦🐜🐌🐝🦋 
Március 10-én, a Beporzók Napja alkalmából iskolánk apraja-nagyja sárga színbe öltözött, hogy felhívjuk a figyelmet a méhek és más beporzók nélkülözhetetlen szerepére. A gyerekek kézműves alkotásokat és plakátokat készítettek e jeles napra, bemutatták a beporzók munkájának jelentőségét és azt, hogy mi hogyan segíthetünk nekik. A program egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy ellátogatott hozzánk Anita és Árpád, a Lőkös családi méhészet kèpviseletében. Nemcsak meséltek a méhek és a méhészkedés világáról, de számos izgalmas dolgot is hoztak magukkal! A gyerekek testközelből ismerhették meg a méhészeti eszközöket, próbálhattak védőruhát, megvizsgálhatták az oktatókaptárt is. Sok- sok kérdést tettek❤️.
Vigyàzzunk a beporzókra, hiszen nélkülük nem lenne élet a Földön! 🌍🐝🐌🦋🐦🐞🌼🌾
-Lóki-Takács Brigitta, szervező-
További képek itt > > >

Pénz7

A Pénz7 keretei között iskolánk nyolcadik osztályos tanulói egy játékos foglalkozáson vettek részt matematika órán. A pénzkezeléssel, alapvető pénzügyi alapismeretekkel fűszerezett játékos feladatokban Romfáné Szikszai Katalin tanárnő a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium pedagógusa volt a segítségünkre. A vetélkedő jó hangulatban telt, jól éreztük magunkat, a Pénziránytű program által biztosított ajándékok, pedig nagy örömet okoztak, köszönjük!
-Laknerné Radó Veronika-

Tankerületi szövegértési verseny eredmények

Március 6-án iskolánk két 4. osztályos diákja vett részt a városi tankerületi szövegértési versenyen. Kovács Veronika és Kovács Kristóf.
Kristóf 3. helyezett lett, fél ponttal csúszott le a 2. helyezésről. Derekasan helytállt mindkét versenyző, gratulálunk a sikerhez.
-Csőgérné Varga Tímea, felkészítő-

Sport43 – Síkaland Eplényben

Iskolánk az Aktív Iskola hálózat tagja, így kiemelten fontos számunkra, hogy a diákok minél több mozgásos élményben részesüljenek. Korábban jó tapasztalatom volt a Sport43 programjaival, idén felsős tanulóink egy csoportját regisztráltam és kísértem el a Ski43 program keretében szervezett eplényi síoktatásra, hogy a gyerekek profi oktatók segítségével sajátítsák el a síelés alapjait. Bár a program elején bizonytalanul lépkedtek a síbakancsokban, a nap végére legtöbben már magabiztosan siklottak le a tanulópályán, többen a „kisfelvonót” is kipróbálták. Nem maradt el a másnapi izomláz sem!
Remélem, hogy maradandó élményt szereztek, és ez a nap sokak számára meghozta a kedvet a téli sportokhoz, síeléshez.
-Lóki-Takács Brigitta szervező-

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Kollàr Bercel 3.b osztályos tanulónk az őszi első fordulóból tovàbbjutva, a vàrmegyei fordulóban is nagyon jól szerepelt a 2025. február 21- èn megrendezèsre kerülő Zrínyi Ilona Matematikaversenyen.
A verseny célja a matematika népszerűsítése és a logikus gondolkodás fejlesztése a 2–12. évfolyamos diákok körében.
Bár a harmadik, országos fordulóba való továbbjutás eredményei még nem ismertek, büszke vagyok Bercel eddigi teljesítményére!
-Lóki-Takàcs Brigitta-

Érem a Nyugat-Magyarország U13 Kötöttfogású Területbajnokságról

Iskolánk birkózói, múlt hétvégén sem tétlenkedtek. Mezőfalván rendezte a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, a Nyugat-Magyarország U13 Kötöttfogású Területbajnokságot, a Tombor István emlékversenyt.
A Gurics György BDSE színeiben, hat tanulónk vett részt a versenyen. Igaz, hogy még csak U11 korcsoportban versenyeznek, azonban rutinszerzés céljából megmérettették magukat. Az elvárás a tisztes helytállás volt, ezt tudták is hozni, de hárman túlteljesítették az elvártakat. Szabó Maximilián Brendon és Várnagy Ákos egyaránt ötödik helyen végzett, az egyik legerősebb kategóriában, 35 kg-ban.
Kollányi Zoltán hosszú kihagyás után tért vissza és nem kis meglepetést okozva, harmadik helyen végzett 42 kg-ban. A bronzérem mellé, ráadásul elnyerte a legjobb Guricsos versenyzőnek járó különdíjat is.
Gratulálunk minden versenyzőnek! A munka itt nem áll meg, sőt rákapcsolnak a fiúk és gőzerővel készülnek ennek a korosztálynak a legnagyobb versenyére, az Országos Bajnokságra!
Szurkoljunk Nekik március 29-én Dabason megrendezésre kerülő U10, U11 Országos Bajnokságon!
-Fehér Krisztián-

OviSuli program

Az OviSuli programunk negyedik foglalkozásán, a leendő elsősök egy birkózó bemutatóval egybekötött, játékos sportfoglalkozáson vettek részt.
Iskolánk nyolc éve szoros együttműködésben áll a DKSE birkózó szakosztállyal, aminek köszönhetően, a tanmenetbe beépített, heti rendszerességű mozgás-és képességfejlesztő foglalkozáson vehetnek részt alsó tagozatban. Ebbe kóstolhattak bele a nagycsoportos óvodások. Az iskola és a DKSE jó kapcsolatának köszönhetően a diákok kitűnő körülmények között fejlődhetnek a profi klubok által is használt sokszínű fejlesztőeszközök segítségével, amit az ovisok ki is próbáltak. Miután kellőképpen kimozogták magukat, pihenésképpen megtekinthették birkózóink bemutatóját.
A program végén, lehetőségük volt a birkós fiúkkal egy kis kötetlen játékra és „birkózásra”.
A program zárásaként összeálltak egy közös képre, majd a megfelelő mennyiségű folyadék és vitaminpótlás után mindenki boldogan térhetett haza.
Köszönjük, hogy eljöttetek!Köszönjük a birkó csapatnak, hogy színesítette a programot!
– Fehèr Krisztiân-