Egy kis séta Velencei-hegységben és Dinnyés Várparkban

20161001tura

Idén, október 1-én lehetőségünk nyílt arra, hogy egy őszi túrát tegyünk meg Varga János és Czimmer Éva vezetésével. Ezen alkalommal egyrészt a tanítók és a gyerekek, másrészt pedig egyes szülők is bevállalták a sétafikálást. Egy busszal teli „hadsereggel” szedtük a hosszúra nyúló lépteinket a start-állomástól.
A Velencei-hegység lágy ölében, az őszbe öltöző színes természetet figyelhettük meg. Az út szélén a cserjék sorozata virított ékeskedő bogyós terméseivel, ilyen: a kökény, a csipkebogyó. Ugyancsak egy-két állatnyomra is bukkanhattunk a nyári út mentén. Az idő igen kedvező volt, a hangulat is pompás. Lábunk alatt az avar csörgése, s a tölgyesek makkjait ledobó kopogása törte meg a csendet „milliószor”. A szarvasbogarak nyomában is férkőzhettünk egy apró pillanatra, megtekintve értékes példányukat.
Egyre jobban haladván nagyon érdekes volt a felfedezésünk egy-egy állomáson, amely fényében olyan fenomenális természetadta csodákat láthattunk, mint amilyen a Likas-kő, Pákozdi Ingókövek… A természet dallamaival összefésülve igen értékes pillanatok birtokosai lehettünk. Arról nem is beszélve, hogy a 250 m-es tengerszint hullámzásával a túra befejezésénél néhány szál pirospozsgós arcú turista tűnt elő, enyhén fáradtas, de boldogságot nyújtó impulzussal körítve.
És végül…Van az úgy, hogy egy utcán befordulva, egy kapun belépve egy másik „világ” fogad bennünket. Útunk végén még egy állomáson, egy gyönyörű „Dinnyés Csodaországot” kaptunk terítéken. Mindezt a Vár-makettek sorozatával összesítve, amely önmagában is nagy „értéket” képviselt számunkra.

KÉPEK

Szabó Laura- 2.a osztály tanítónője

Aradi vértanúk emléknapja

aradivertanuk

Megemlékezés

” Honvéd főtiszt 13,
Bátor férfi 13,
Hős katona 13,
Igaz ember 13.

Magyar mártír 13,
Erőt vett a rút halálon.
S erőt adott a magyarnak,
hogy bízzon a virradatban.”
1849. október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a jelképévé váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtésért, társadalmi haladásáért.
A 6.b. osztály ünnepi műsorával emlékeztünk Batthyány József volt miniszterelnökre, az aradi hősökre és arra a több, mint 150 tisztre, akiket Haynau a világosi fegyverletétel után könyörtelenül a halálba küldött.

KÉPEK

Gere Szilvia – 6.b. osztályfőnöke

Átfutottunk a Naprendszeren

001

A TudáShow és a Szertár csapata szeptember 30-ára hirdette meg „Fusd le a Naprendszert” elnevezésű programját, a Kutatók éjszakája programsorozathoz kapcsolódóan.
A program lényege, hogy a részt vevők úgy fussanak le egy adott távot, mintha a Naprendszerünkben utaznának végig a bolygókon, a Naptól indulva. Az állomások távolsága olyan arányú volt, mint a bolygók egymás közötti távolsága. Így volt olyan, amikor csak pár lépést kellett futni, de voltak hosszabb szakaszok is.
A programon 6 csapat versenyzett egymással, de nem a táv minél gyorsabb teljesítése volt a cél, inkább az állomásokon fellelhető feladatok gyors, ötletes és pontos megoldása. A feladatok között volt keresztrejtvény, versírás és reklámkészítés egy bolygónak, képfelismerés, találós kérdések, csillagkép felismerés és keresés.
Színesítette a feladatokat, hogy a legtöbbet egy, a versenyre előre beállított tableten kellett megoldaniuk a diákoknak.
A győztes csapat tagjai: Prémusz Máté, Sipos Dávid, Sudár Dániel, Tóth Levente, Tóth Zsófia, Szabó Fanni, Szabó Renáta, Szokolai Nóra. Gratulálunk!
A jó hangulatú rendezvényt sikeresen teljesítette minden csapat és sok új, érdekes dolgot tanulhattak Naprendszerünkről.

KÉPEK

Csikós nagy Norbert testnevelő

Tökfesztiváloztak a Szöcskék

szocskek_tokfesztival

2016. szeptember 16-án igazán megtisztelő felkérésnek tehettek eleget ugróköteleseink.
Még a nyári szünet szabadnapjait élvezték a diákok, amikor felkérést kaptak a Tökfesztiválon való fellépésre. Természetesen elfogadták és nagyon örültek az új lehetőségnek.
A fellépés nagyon jól sikerült, a nagyvenyimi Szöcskék több új elemet is bemutattak, amit a közelmúltban sajátítottak el.

A fellépésről készült összefoglaló videó:

Venyimi Szöcskék – Tökfesztivál 2016 300 from Csikós Nagy Norbert on Vimeo.

Csikós Nagy Norbert – felkészítő tanár

Kutatók éjszakája

kutatokejszakaja2016

2016 szeptember 30-án A Budapesti Műszaki Egyetemen járhattunk, ahol különböző kísérleteket láthattak a minket kísérő felső tagozatosok. Több mint 30 gyermek vett részt a különleges előadásokon.
Az első témánk a Semmi varázslat, csak fizika! volt, Härtlein Károly előadásában. Itt a tanulók kísérletek segítségével nyerhettek betekintést az optika rejtelmeibe, a mágneses erőhatásokba, illetve a hőtanba, ahol megismerkedhettek a száraz jéggel és megtapasztalhatták a tulajdonságait.
A második állomásunk a Látványos kémia címet viselte. A gyerekek az előadóteremben lélegzetvisszafojtva nézték a váltakozó színű folyadékokat, a különböző színű lángon égő anyagokat, és a „robbanó” kísérleteket.
Végül az esténket egy előadás zárta : Sámánoktól a designer drogig.
Az előadások között a gyerekek maguk is kipróbálhattak egyszerűbb kísérleteket az épületek közötti kisebb megállókon.
Úgy gondolom, hogy egy élményekkel teli kellemes estébe nyúló délutánt tölthettünk az egyetemen.

Zenei világnap

zeneivilagnap2016

Minden év október 1-jén az emberek az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket igyekeznek érvényre juttatni a zene által. Ez a nap a Zene Világnapja.
1975. óta ünnepeljük, Yehudi Menuhin hegedűművész jóvoltából, aki a következő sorokkal igazolja a zene erejét:
” A zene a káoszból rendet teremt, a ritmus a széttartót egységbe fogja, a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja, a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.”
Iskolánk, mint minden évben, úgy idén is üdvözölte eme jeles napot, és mind az alsós, mind a a felsős osztályok egy-egy dallal köszöntötték azt.”
Hartyányi Edit ének tanár

Családi nap 2016

csaladinap2016

Családi nap 2016 – KÉPEK

Sulihét 2016 – Második nap

001

Sulihét második napja iskolánkban – képek

Ki Mit Tud

alsoskimittud2016
alsósok

Eredmények:

  1. Borbás Luca-Császár Zsófia
    2. Sipos Dorottya – Tóth Réka – Börcs-Bajnok Indira – Rabi Dóri
    Ritter Dorottya
    Horváth Zoltán
    Kvassay Fanni –Papp Angelika

Szupercsapat

  1. 8. osztály
    2. 7.a osztály
    3. 7.b osztály
    4. 6.a osztály
    5. 5.a osztály
    6. 6.b osztály
    7. 5.b osztály

Futás:

  1. Horváth Enikő
    2. Rauf Réka
    3. Szabó Fanni
  1. Szabó Soma
    2. Kincses Martin
    3. Horváth Ádám

felsoskimittud2016
felsősök

Alsós Ki Mit Tud  – képek
Felsős Ki Mit Tud – képek

Sulihét 2016 – Első nap

sulihet2016_1

Sulihét első napja iskolánkban – képek